Az animék végtelen világa


2011. március 30. 17:06 - Kriszti-chan

Pusztító földrengés - 20.nap

Háromezerszeres sugárzás

"A jód 131-es izotópjának a küszöbértéket 3355-szorosan meghaladó koncentrációját mérték - közölték szerdán a japán hatóságok.Szakemberek szerint a nyolc nap felezési idejű 131-es jódizotópnak ez a szintje nem jelent veszélyt az emberekre, mert az atomerőmű 20 kilométeres körzetéből kiköltöztették a lakosságot, s a körzetben nem folytatnak halászatot. Egyes mérések szerint ugyanakkor az egyes reaktor alagsorában felére csökkent a vízszint.

Közben magas vérnyomással és erős szédülés miatt kórházba szállították a japán atomerőművet üzemeltető vállalat elnökét.

Ötszázszoros radioaktivitás a pozsonyi esővízben. Cikk: www.hir24.hu/kulfold/239712/otszazszoros-radioaktivitas-a-pozsonyi-esovizben.html

Újabb problémák

A súlyosan sérült Fukusima-1 japán atomerőműtől 120 kilométerre északra egy másik, ugyancsak károkat szenvedett atomerőmű környékén élőket is aggasztja a kialakult helyzet, és sokan arra készülnek, hogy elhagyják a térséget. A szigetország északkeleti részén lévő Odzsika-félszigeten létesített onagavai erőművet korlátozottan rongálta meg a március 11-i földrengés és szökőár, a felcsapó lángokat gyorsan eloltották. Az erőművet üzemeltető Tohoku Electric Power illetékesei hangsúlyozzák, hogy a reaktorok nem jelentenek veszélyt, a radioaktív szennyezettség viszonylag alacsony, a nukleáris fűtőanyag hőmérsékletének szabályozását ellenőrzik. A jelek szerint azonban a megnyugtatásra szánt nyilatkozatok nem csökkentik a lakosok többségének aggodalmát, akik egy "másik Fukusimától" rettegnek. Onagaván 15 méteres magasságot is elérő hullám söpört végig a földrengés után, aminek következtében házak dőltek össze, és vonatok siklottak ki.

Mennyit bír ki egy ember?

Egy ember átlagosa évi 3,6 mSv dózist nyel el. Ezt sok minden okozhatja, például a levegőben levő radon, a háttérben állandóan jelen lévő kozmikus sugárzás, de a röntgenvizsgálat - mint ahogy az amerikaiak pánikjából kiderült a reptéri átvilágító - vagy akár egy banán megevése is. Az éves dózis 80%-át a természetes háttérsugárzás adja. Egy évnyi laza cigarettázás körülbelül három CT-szkennelésnek felel meg. Nagyjából 50 egyidejű CT-zéstől lehetne enyhe fejfájásunk, s gyengülhetne le sugárbetegségtől az immunrendszerünk. Körülbelül ennyi sugárzást produkál Fukusima egy óra alatt. Fontos megjegyezni, hogy ezek az adatok is csak a japán atomerőműhöz közeli területekre vonatkozik. A 400 mSv sugárzás már csökkenti a fehérvérsejtszámot, és 250 emberből egynek okozhat rákos megbetegedést. A végzetes sugárzás a fukusimai dózisnál 25-ször több. Csernobil nem véletlenül még mindig a világ legnagyobb atomkatasztrófája, az ott olvadó reaktormag a végzetes dózis kétszeresét produkálta tíz perc alatt.

Végleges bezárás

A megsérült fukusimai erőművet üzemeltető Tepco bejelentette, hogy felszámolja a szerencsétlenség során leginkább megsérült négy reaktorát. Az 1-4 reaktorok esetében a szakemberek most azt mérlegelik, hogy a szükséges azokat egy speciális anyaggal betemetni annak érdekében, hogy megelőzzék a radioaktív anyagok további szivárgását. Az 1-3 reaktorok esetében a reaktormag, míg a 4-es blokk esetében a használt fűtőanyagok körül destabilizálódott a helyzet a hatalmas földregés és cunamit követően. Az 5-6 reaktorok nem voltak üzemben a baleset alatt, ennek ellenére itt is volt probléma az tárolt használt fűtőanyagok miatt. Ezek sorsa még bizonytalan, de elviekben alkalmasak lehetnek a további működésre. A japán kormány felszólította az ország atomerőműveinek üzemeltetőit, hogy haladéktalanul kezdjék meg az új biztonsági előírásoknak való megfeleléshez szükséges intézkedéseket, ezek várhatóan a jövő hónap végére zárulhatnak le. Az új előírások többnyire a készenléti energiaforrások biztosításával kapcsolatosak, de tűzoltóautóknak is készenlétben kell majd állniuk arra az esetre, amennyiben a reaktorok, illetve a használt fűtőelem tárolók hűtésére lenne szükség egy üzemzavar miatt."

Egy japán tudós megjósolta az atomválságot. Teljes cikk: www.hir24.hu/tudomany/239765/egy-japan-tudos-megjosolta-az-atomvalsagot.html

Forrás:www.hir24.hu/kulfold/239425/haromezerszeres-sugarzas-a-japan-atomeromunel.html és www.hir24.hu/tudomany/239731/sugarzasi-kisokos-mennyit-bir-ki-egy-ember.html és portfolio.hu/vallalatok/energia/tobb_reaktor_is_elveszett_japanban.147354.html

Szólj hozzá!
2011. március 29. 18:16 - Kriszti-chan

Pusztító földrengés - 19.nap

Kiszámíthatatlan helyzet

"A hat reaktoros erőmű három reaktorblokkjában zónaolvadás is bekövetkezhetett, a negyedikben pedig a kiégett fűtőelemek tárolómedencéjében keletkezett tűz a 9-es erősségű földrengés és a tízméteres cunami után. A balesetsorozat miatt radioaktív anyagok kerültek a környezetbe, melynek harminc kilométeres körzetét evakuálni kellett. Hétfőn a japán hatóságok elismerték, hogy nagy szennyezettségű, radioaktív víz szivárgott ki az erőműből, ami a tengert is szennyezte. Elképzelhető, hogy a robbanások és a földrengés megrepesztették a kettes reaktor reaktormagjának acél konténmentjét. Az erőmű környékén először a baleset óta plutónium nyomait is kimutatták - a hat reaktorból az egyik urán-plutónium keverékkel működött. Körülbelül ötven, főleg idős ember nem akar kiköltözni a Fukusima-1 környékén létesített, húsz kilométeres sugarú kitelepítési körzetből. A japán atomenergia-biztonsági ügynökség képviselője kijelentette: igyekeztek meggyőzni őket arról, hogy feltétlenül el kell hagyniuk az övezetet, de nem sikerült. Mint mondta, ezek az emberek rövid időn belül azt tapasztalják majd, hogy nem jutnak alapvető élelmiszerekhez.

Újabb földrengés

A Richter-skála szerint 6,4-es erősségű földmozgás Tokióban is kilendítette a magasabb épületeket. Szökőárriadót nem rendeltek el a hatóságok, és egyelőre újabb áldozatokról vagy károkról sem érkezett jelentés a térségből. A kínai földrengés-megfigyelő központ közlése szerint a rengés epicentruma Japán fő szigetétől, Honsútól keletre a Csendes-óceánon - Mijagi és Fukusima prefektúrák közelében - fészke pedig mintegy húsz kilométeres mélységben volt."

Forrás:index.hu/kulfold/2011/03/29/kiszamithatatlan_a_helyzet_a_fukusimai_atomeromuben/ és index.hu/kulfold/2011/03/29/6_4-es_utorenges_volt_japanban/

Szólj hozzá!
2011. március 28. 18:11 - Kriszti-chan

Pusztító földrengés - 18.nap

Újabb földrengés

"Az Északkelet-Japánban regisztrált földregés 6,5-es erősségű volt a sajtójelentés szerint, s helyi idő szerint hétfőn reggel fél nyolc előtt következett be. A reggeli földmozgás az első jelentések szerint nem járt áldozatokkal, s anyagi károkat sem okozott.

Szennyezett tengervíz

 Közben a japán atomenergia ügynökség közölte, magas a tengervíz sugárszennyezettsége a Fukusima-1 atomerőmű ötös és hatos reaktorának közelében is, amelyek nem szenvedtek nagy károkat a március 11-i japán földrengésben és szökőárban. Az ötös és hatos reaktortól mindössze harminc méternyire a radioaktív jód szintje a vízben 1150-szer haladja meg a határértéket. Mindeddig az atomerőműtől délre, a megrongálódott egyes, kettes, hármas és négyes reaktor mellett vettek mintát a tengervízből, s vasárnap ott a jód-131-es izotópjának a mértéke kétezerszerese volt a határértéknek. Továbbra sem tisztázott azonban, hogy mitől ugrott meg a sugárzás mértéke a második reaktorblokk turbinacsarnokának vizében. A fukusimai erőművet üzemeltető Tokyo Electric Power (Tepco) szerint lehetséges, hogy megrepedt a reaktorblokkot körülvevő, rozsdamentes acélból készült burok (konténment), és onnan szivárog a radioaktív víz a szabadba.

Segélycsomag a magyaroktól

Tízmillió forint értékű segélycsomagot adtak át a földrengés károsultjai számára. A japán nagykövet meleg szavakkal, magyar nyelven köszönte meg a magyar kormány adományát, illetve a magánszemélyek és civil szervezetek felajánlásait, amelyek szerinte a két ország közötti mély barátságot bizonyítják. Teljes cikk:www.hir24.hu/kulfold/238343/segelycsomagot-kuldunk-japanba.html

Egyre nő a halottak száma

Japánban március 11-én pusztító földrengés és szökőár halálos áldozatainak száma 10 872, emellett 16 244 embert még mindig eltűntként tartanak számon."

Forrás:www.hir24.hu/kulfold/238129/ujabb-foldrenges-japanban-.html

Szólj hozzá!
2011. március 27. 18:27 - Kriszti-chan

Pusztító földrengés - 17.nap

Nő a tengervíz radioaktivitása

"A természetes háttérsugárzást 1850-szeresen meghaladó radioaktív jódot tartalmaz a tengervíz a fukisimai erőműnél a vasárnapi bejelentés szerint. Az atomreaktorok biztonságát felügyelő japán szerv képviselője, Nisijama Hidehiko szerint a reaktorburokból való szivárgás okozza a turbinaépületekben összegyűlt víz magas radioaktivitását is. A kettes reaktorblokkban lévő vízben óránként 1000 millisievert sugárzást mértek, míg péntek este a turbinacsarnokot borító víz felszínén a sugárzás erőssége óránként csak 300 millisievert volt. Az erős sugárzás akadályozza a hűtés helyreállítására irányuló munkálatokat is.

Dolgozókat evakuáltak

Az erőmű üzemeltetőjének közlése szerint a kettes reaktorblokkban lévő vízben nagyon magas a sugárzó jódizotóp aránya, a radioaktivitás tízmilliószorosa a szokásos normális szintnek. Az erőművet működtető áramtermelő vállalat, a Tokyo Electric Power Co. (Tepco) ezért kivonta dolgozóit a reaktorblokkok turbinatermeiből. Eddig összesen 17 munkás szenvedett sugárfertőzést a Fukusima 1-ben folyó munkálatok közben. A több mint két hete történt földrengésben és cunamiban leállt a létesítmény hűtőrendszere, ennek helyreállításán több mint ötszáz munkás és katona dolgozik.

Eközben bejelentették, hogy téves ez a kiugróan magas sugárzási érték: Helyi idő szerint vasárnap éjszaka az erőmű üzemeltetői közölték: bár a kettes reaktorblokk turbinacsarnokának alsó részében lévő víz radioaktív, a kiugróan magas érték pontatlan. "Ez a szám nem hiteles" - mondta a tokiói elektromos művek szóvivője. "Nagyon sajnáljuk" - tette hozzá. Mint közölte, újabb mintát vesznek, hogy megismerjék a pontos értéket, de még nem tudja megmondani, hogy ezt mikor tudják nyilvánosságra hozni. A japán atomenergia-biztonsági ügynökség illetékese elismerte, hogy magas sugárzást mértek az atomerőmű első harmadik és negyedik reaktorának turbinacsarnokában is, de ott a radioaktivitás szintje nem olyan magas, mint a 2-es reaktorban. Egyébként a természetes háttérsugárzást 1850-szeresen meghaladó radioaktív jódot tartalmaz a tengervíz a fukusimai erőműnél a vasárnapi bejelentés szerint, miközben előző nap még csak 1250-szeres mértéket észleltek. Tokióban közben tovább csökkent a sugárzás szintje. Az ivóvíz radioaktivitása is a csecsemők számára megengedett érték alatti. A teljes cikket itt olvashatjátok: www.hir24.hu/kulfold/238033/japan---teves-a-megugrott-radioaktivitasrol-szolo-bejelentes-.html

Megsemmisült egy bálnavadász-központ, bővebb infó: www.hir24.hu/kulfold/237907/megsemmisult-egy-balnavadasz-kozpont-is-a-japan-foldrengesben.html

Nőtt az áldozatok száma

A japán rendőrség által közölt legfrissebb adatok szerint a földrengés és szökőár halálos áldozatainak száma 10 489-re emelkedett, s további 16 621 embert tartanak eltűntként nyilván."

Forrás:www.hir24.hu/kulfold/237869/no-a-tengerviz-radioaktivitasa-a-fukusima-1-atomeromunel.html és www.hir24.hu/kulfold/237874/dolgozokat-evakualtak-a-japan-eromubol.html

Szólj hozzá!
2011. március 26. 18:09 - Kriszti-chan

Pusztító földrengés - 16.nap

A fukisimai egyes reaktor is leállt

"A sugárzás magas szintje miatt leállították szombaton a munkát a fukusimai atomerőmű egyes reaktorblokkjában - közölte a Kyodo japán hírügynökség.

A március 11-i földrengés és az azt követő szökőár következtében súlyosan megrongálódott japán atomerőműben szombaton megpróbálták folytatni a sugárszennyezett víz kiszivattyúzását az egyes, a kettes, a hármas és a négyes reaktorblokkból. A hármas turbinacsarnokának alsó részében másfél méter magasságban áll a rendkívül radioaktív vízréteg, míg az egyes, a kettes és a négyes blokk azonos helyiségét 40 centiméter, 1 méter és 80 centiméter víz borítja.

A kettes reaktor turbinacsarnokát borító vízből a cézium lassan bomló 137-es izotópját mutatták ki, a víz felszínén a sugárzás erőssége óránként 300 millisievert volt péntek este. Az, hogy cézium-137-es jutott a vízbe, arra utalhat, hogy a reaktorból nukleáris üzemanyag jutott ki. A japán Nukleáris és Ipari Biztonsági Ügynökség (NISA) azt tartja a legvalószínűbb magyarázatnak, hogy törés keletkezett a reaktorblokkot körülvevő, rozsdamentes acélból készült "dobozon" (konténment).

Sugárzó anyag a tengerben

A határértéket 1250-szeresen meghaladó radioaktív jódot mutattak ki Japánban a tengervízből több száz méterre a szökőárban megsérült fukusimai atomerőműtől - közölte szombaton az atomreaktorok biztonságát felügyelő japán szerv."

Forrás:index.hu/kulfold/hirek/2011/03/26/akkora_a_sugarzas_hogy_all_a_munka_a_fukusimai_eromuben/ és index.hu/kulfold/2011/03/26/sugarzo_anyag_a_tengerben_fukusimanal/

Szólj hozzá!
2011. március 25. 18:15 - Kriszti-chan

Pusztító földrengés - 15.nap

A reaktormag is megsérülhetett

"Ha a feltételezés beigazolódik, akkor nagyobb a veszélye annak, hogy több radioaktív szennyeződés kerül a környezetbe. Nisijama Hidehiko mindazonáltal hozzátette, hogy a szóban forgó reaktornak van valamennyi megtartó képessége. Ebből az következne, hogy a 3. blokk magja sérült meg. Helyi szakemberek szerint a károsodás inkább más berendezést érhetett, vagy a vezetékhálózatot vagy a pihentető medencét. A sérülés akkor keletkezhetett, amikor március 14-én hidrogénrobbanás történt a 3. blokk másodlagos konténmentjében, vagyis a nem hermetikusan záró reaktorépületben.

Közben a japán atomenergia ügynökség azt közölte, a csütörtökön sugárfertőzéssel kórházba szállított munkások a biztonságos sugárdózis tízezerszeresének voltak kitéve, miközben az atomerőmű hűtésén dolgoztak - adta hírül a Reuters. A munkásokat azt követően kellett kórházba szállítani, hogy az atomreaktor közelében folytatott munkálatok alatt gumicsizmájukba radioaktív víz szivárgott, radioaktív égési sérüléseket okozva. A  fukusimai egyes számú atomerőmű két reaktorblokkjában a víz radioaktivitásának rendkívül magas szintje miatt leállították a helyreállítási munkálatokat. Az erőművet működtető áramtermelő vállalat, a Tokyo Electric Power Co. (Tepco) közölte, hogy az egyes és a kettes reaktort körülvevő épület földszintjén találtak erősen radioaktív vizet.

A japán maffia is támogatja a károsultakat

A japán maffiacsoportok a legszükségesebb árucikkekkel teletömött teherautókat indítottak a tokiói és a kóbei régióból Japán északkeleti részébe, amelyet a legnagyobb mértékben sújtott a március 11-i földmozgás és az azt követő szökőár.

A többek között tagjaik kifinomult tetoválásairól ismert jakuzák a brit hírügynökség tudósítója szerint "gyorsan és csendben" siettek a legrászorultabbak segítségére. A pusztító 1995-ös kóbei földrengéshez hasonlóan a kormány támogatása most is csak lassan jutott el az érintettekhez, a mintegy 300 ezer túlélőhöz, így a maffia megbízottjai sokszor elsőként értek a helyszínre.

Egyesek szerint ennek hátterében az áll, hogy a bűnözői csoportok tagjai jellemzően a társadalom kitaszítottjai, sokszor kisebbségiek - például koreaiak -, akik jól tudják, hogyan gondoskodjanak magukról társadalmi vagy állami segítség nélkül, így hatékonyan meg tudták szervezni az akciót.

Radioaktivitást mértek két japán turistán

A két japán turista légi úton érkezett valamelyik kelet-kínai városba, de azt nem közölték, hogy melyikbe.

A hatóság közleménye szerint a turistákon mért sugárzás sokkal meghaladja a megengedett mértéket. Másokra nem jelentenek veszélyt. Orvosi ellátásban részesítették őket - tette hozzá a közlemény.

Több mint tízezer áldozat

A helyi idő szerint péntek délelőtt 11-kor nyilvánosságra hozott adatok szerint 10.035 ember biztosan életét vesztette a természeti csapásban, 17.443 személyt pedig eltűntként tartanak számon.

A földrengésben és cunamiban csaknem 2800 ember sebesült meg. Az adatok szerint a mostani katasztrófa volt a legtöbb emberéletet követelő földmozgás Japánban az 1923-as Nagy Kanto-földrengés óta, amelyben több mint 142 ezer ember vesztette életét."

Forrás:www.hir24.hu/kulfold/236982/a-reaktormag-is-serulhetett-a-japan-atomeromuben.html és www.hir24.hu/kulfold/237309/a-japan-maffia-is-tamogatja-a-karosultakat.html

A japán földrengés következménye lehet a mianmari rengés. Bővebb infó: www.origo.hu/nagyvilag/20110325-a-japan-foldrenges-kovetkezmenye-lehet-a-mianmari-renges.html

Szólj hozzá!
2011. március 24. 11:27 - Kriszti-chan

Pusztító földrengés - 14.nap

Sugárfertőzést kapott 3 japán munkás

"A Reuters értesülése szerint két személyt haladéktalanul kórházba szállították, állapotukról, illetve a harmadik alkalmazottról egyelőre nem érkezett további információ. A dolgozók az elektormos kábelek fektetésekor radioaktív hatásnak voltak kitéve - mondta az Associated Pressnek a japán nukleáris ügynökség szóvivője.

Famio Matsuda elmondta: a fukusimai erőmű 3-as reaktorában tevékenykedő munkások 180 millisievert sugárdózisnak voltak kitéve, amely a megengedett 250 millisievert alatt van. Az AP szerint két tucat személy sérült meg a természeti katasztrófát követő radioaktív sugárzás következtében.

Időközben újabb országok vezettek be importkorlátozásokat a japán reaktorbaleset környékéről származó élelmiszerekkel szemben.

Zöldségek

A japán kormány előző nap közölte, hogy az egészségügyi határértéket meghaladó sugárzást mutattak ki az északkelet-japáni Fukusima prefektúrában termesztett 11 zöldségféléből.

Már 9700 halott

A rendőrség legfrissebb adatai szerint 9700 ember vesztette életét a tragédiában, és 16.501 embert kezelnek eltűntként. A 9,0-es erejű földmozgásban több mint 2700 ember sebesült meg. Az adatok szerint a mostani katasztrófa volt a legtöbb emberéletet követelő földmozgás az 1923-as Nagy Kanto-földrengés óta, amelyben több mint 142 ezer ember vesztette életét."

Forrás:www.hir24.hu/kulfold/236265/sugarfertozest-kapott-harom-japan-munkas.html

Szólj hozzá!
2011. március 23. 16:16 - Kriszti-chan

Pusztító földrengés - 13.nap

Újra füstöl

"Fekete füst szállt fel szerdán a fukusimai Daiicsi-1. erőmű hármas blokkjából - jelentette be a létesítmény tulajdonosa, a tokiói villamosművek. A füst oka egyelőre nem ismeretes, az épületet kiürítették.

Újabb földrengések lehetnek

A japán meteorológiai szolgálat nem zárja ki, hogy az elkövetkező három napban 7-es fokozatúnál erősebb földrengések történnek a térségben, a szakértők húszszázalékos esélyt adnak ennek.

Egyes reaktor

Folyamatosan emelkedik a hőmérséklet a fukusimai atomerőmű egyes reaktorában. A legfrissebb mérések szerint a hőmérséklet 399 Celsius fokra emelkedett, miközben a normális üzemi hőmérséklet 302 fok lenne, közölte a japán atomenergia ügynökség.

Kettes és hármas reaktor

A megrongálódott erőmű kettes és hármas reaktorblokkjában továbbra is nyugtalanító a helyzet. A kettes blokk épületében félbe kellett szakítani a helyreállítási munkálatokat szerda reggel, mert a sugárzás szintje túl veszélyessé vált. A blokk hűtőrendszerének közelében 500 mikrosievert volt a sugárzás mértéke óránként. A sugármennyiség megengedett mértéke 0,05-0,2 mikrosievert óránként.

Veszélyes ivóvíz

A tokiói hatóságok figyelmeztették a lakosságot, hogy a vezetékes ívóvíz gyerekek számára nem biztonságos, mert a radioaktív jód szintje a vízben magasabb az elfogadhatónál.

Már 100 fokkal melegebb a reaktor, mint lehetne

Folyamatosan emelkedik a hőmérséklet a fukusimai atomerőmű egyes reaktorában, 100 fokkal több a megengedettnél. A kettes blokknál félbe kellett hagyni a helyreállítási munkákat, mert 500 szorosa volt a sugárzás a megengedettnek.

Már 11 zöldségféléről derült ki Japánban, hogy sugárszennyezett, ezért a mininszeterelnök elrendelte, hogy tiltsák be az atomerőmű környékéről származó nyers tej és zöldségek árusítását. Múlt héten még csak spenótban mutattak ki szennyezést, most már brokkoliban petrezselyemben és más szabadban termeszetett zöldségekben. Az egyik növényben a megengedettnél 164-szer több radioaktív céziumot találtak.

Már 9400-nál is több halálos áldozata van a tíz nappal ezelőtti földrengésnek és szökőárnak, az eltűntek száma 14 700 felett van, közölte szerdán a japán rendőrség."

Forrás:index.hu/kulfold/2011/03/23/ujabb_foldrenges_johet_japanban/ és tv2.hu/tenyek/cikk/fukusima-mar-100-fokkal-melegebb-a-reaktor-mint-lehetne

Szólj hozzá!
2011. március 22. 11:08 - Kriszti-chan

Pusztító földrengés - 12.nap

Újra füstöl a 2-es és a 3-as reaktor

"Kedden reggel ismét szürkés füst kezdett dőlni Fukusima 1-es számú atomerőművének kettes és hármas reaktorblokkjából, emiatt leállították az összes helyreállítási és hűtési munkálatot. A Kjodo japán hírügynökség jelentése szerint a füst kiáramlása nem emelte meg a radioaktív sugárzást, de az okok tisztázásáig nem folytatják a munkálatokat.

 

Nagy a sugárzás

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség adatai szerint a Japán északkeleti részén fekvő atomerőmű 20 kilométeres sugarú körzetében a radioaktivitás szintje 1600-szorosan haladja meg a megengedett értékeket.

Sugárfertőzött lehet a tengervíz

A japán kormány és a tokiói elektromos művek a nukleáris krízis tengervízre gyakorolt hatásának vizsgálatába kezdett, miután hétfőn a radioaktív sugárzás szintje abnormálisan magas volt a Fukusima közeli tengervízben - jelentette a Kjodo japán hírügynökség.

Még egy földrengés Fukusima közelében

Egy újabb, a hajnalinál erősebb földrengés rázta meg a fukusimai erőmű környékét, a mostani földrengés a Richter-skálán 6,6-es erősségű.

A fűtőmedence melegedése miatt füstöl az erőmű

Melegszik a fukusimai atomerőmű 2-es blokkjából származó elhasznált fűtőelemek tárolására használt medence vize, és már majdnem forrásponton van - közölte a japán nukleáris biztonsági ügynökség munkatársa. Mint mondta, a melegedés miatt keletkezett a hétfő óta észlelt, az erőműből felszálló gőz. Ha a tároló vize forrni kezd, és a fűtő rudak kibukkannak belőle, több sugárzó anyag kerül a levegőbe.

Újra rákapcsolódott a villamoshálózatra az atomerőmű

A földrengésben megrongálódott fukusimai atomerőmű mind a hat reaktorát sikerült visszakapcsolni a külső villamoshálózatra - közölte a Kjodo japán hírügynökség a Tokyo Electric Power nevű cégre hivatkozva.

Nőtt a természeti csapás áldozatainak száma

A japán rendőrség szerint eddig 9080 ember vesztette életét a március 11-ei földrengésben és cunamiban, az eltűntek száma 13 561 - közölte a Kjodo japán hírügynökség."

Forrás:www.origo.hu/nagyvilag/percrolpercre/20110316-foldrenges-cunami-es-nuklearis-valsagheyzet-japanban-tudositas-percrol-percre.html

 

Szólj hozzá!
2011. március 21. 18:05 - Kriszti-chan

Pusztító földrengés - 11.nap

Száz fok alatt a hőmérséklet

"Kitazava Tosimi nemzetvédelmi miniszter közölte, hogy a fukusimai atomerőmű használt fűtőelemeket pihentető medencéiben mind a hat reaktor esetében 100 Celsius fok alá süllyedt a hőmérséklet.

Sugárfertőzött ivóvíz

A Fukusimához közeli Itake városában a radioaktív jód olyan mennyiségét mérték a vízvezeték-rendszerben, hogy a helyi hatóságok arra kérték a lakókat, hogy ne igyanak vizet a csapból - írja a CNN hírportál. A mérések szerink az ivóvízben 965 becquerelnyi jód van, ami több mint háromszorosa a még egészségesnek tartott szintnek.

Más országokban is gond a sugárfertőzött élelmiszer

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) arra figyelmeztet, hogy a japán élelmiszerekben talált sugárszennyezés sokkal súlyosabb problémát jelent a korábban gondoltaknál. A WHO szerint a sugárfertőzött japán zöldségek, a szennyezett tej és víz már aggodalmakat okoz más térségbeli országokban is. Hétfői hírügynökségi jelentések szerint a pekingi bevásárlóközpontokban például jelentősek csökkent a japán élelmiszerek iránti kereslet.

Újabb földrengés Fukusima közelében

Újabb, ezúttal 5,2 erősségű földrengés történt hétfőn az Ibaraki és Fukusima prefektúrák térségében. A földmozgás központja a tengerfenék alatt húsz kilométerre volt, és nem fenyegetett szökőár. Az utórengést érezték Tokióban, és több térségbeli városban is.

Evakuálták a személyzetet a fukusimai erőműből

Evakuálták a személyzetet hétfőn a földrengés és cunami következtében megrongálódott Fukusima-1 atomerőműből, miután a 3-as reaktorból szürke füst kezdett felszállni - jelentette be a komplexumot működtető Tepco.

A 3-as reaktor

A 3-as reaktorban okozta a legsúlyosabb károkat a március 11-i földrengés és szökőár. Ráadásul a felső építmény tetejét teljesen felszakította a múlt héten egy erős robbanás. A 3-as blokk helyzete azért is aggasztó, mert ott plutónium- és uránoxidból álló kevert üzemanyag (MOX) van, amelynek kigőzölgését károsabbnak tartják az uránalapú fűtőanyagénál.

Nem kell a japán élelmiszer több ázsiai országnak

Egyre inkább szűrik az Japánból érkező élelmiszert a többi ázsiai országban, mert attól tartanak, hogy sugárszennyezettek - közölte a Kjodo hírügynökség. Nem kínálnak japán élelmiszereket a nagy kínai, hongkongi, tajvani szállodák, élelmiszerláncok, de még sok légitársaság sem, és igyekszenek máshonnan beszerezni az árut. A japán kormány már leállította a spenót és repceszállításokat a fukusimai atomerőmű körzetéből, miután a megengedettnél valamivel nagyobb sugárszennyezést észleltek néhány termékben.

A 2-es reaktor is füstöl

A fukusimai 2-es reaktor is füstöl - írja a Daily Telegraph hírportál hivatalos japán hírforrásokra hivatkozva. Továbbra sem tudni, hogy mi okozta a füstöt, de a hírportál úgy tudja, hogy a füst megjelenése előtt robbanás történt a 2-es reaktor környékén.

Közel kilencezer halott

A japán földrengés és cunami hivatalos áldozatainak száma 8649, jelenleg 13.262 embert nem találnak, közel 350 ezer ember él átmeneti szállásokon - közölte a Kjodo japán hírügynökség."

Forrás:www.origo.hu/nagyvilag/percrolpercre/20110316-foldrenges-cunami-es-nuklearis-valsagheyzet-japanban-tudositas-percrol-percre.html

Szólj hozzá!
Az animék végtelen világa
süti beállítások módosítása