Az animék végtelen világa


2011. április 08. 16:33 - Kriszti-chan

Pusztító földrengés - 29.nap

Kevesebb áramot kéne használniuk

"A március 11- földrengés következményeit leginkább megszenvedő két áramszolgáltató, a Tokyo Electric Power Company (Tepco) és a Tohoku Electric Power Company ügyfelei közül a nagyvállalatoknak 25 százalékkal, a kisebb ipari felhasználóknak 20 százalékkal, a háztartásoknak 15-20 százalékkal kellene kevesebbet fogyasztaniuk. Kaieda Banri kereskedelmi miniszter azt mondta, hogy ily módon elkerülhetők lesznek nyáron a rendszeres áramszünetek a két szolgáltató területén.

Újabb erőmű sérült meg

Az onagawai atomerőműben vízszivárgást észleltek – jelentette az üzemeltető Tohoku Electricre hivatkozva a Kyodo, japán hírügynökség. Az onagawai atomerőmű Fukusimától mintegy 100 kilométerre északra fekszik. A szakemberek tájékoztatása szerint víz szivárog az 1-es és 2-es reaktorblokkból, onnan, ahol a kiégett fűtőelemeket tárolják. Az üzemeltető társaság és az illetékes atomenergia ügynökség mérése szerint a szivárgó víz csak kis mértékben tartalmaz radioaktív jódot, a sugárzás mértéke az emberre ártalmas szint alatt van. Az erőmű területén azonban több helyen enyhén radioaktív pocsolyákat is felfedeztek. Az atomerőmű körül azonban nem nőtt a sugárzás szintje. A földrengés hatására háromból kettő külső áramforrás leállt az erőműben. Az erőmű termelését le kell állítani a földrengés miatt, azonban a fűtőelemek hűtéséhez rövid távon elegendő energia állt volna rendelkezésre, de az üzemelést nem sokkal a leállítást után újra tudták indítani – közölte a társaság. Az, hogy a vízszivárgásnak milyen hatásai vannak az erőműre, egyelőre nem világos.

Eközben az utórengések következtében négyre emelkedett a halálos áldozatok száma a szigetországban, s mintegy 140 fő sérült meg. A földrengés több városban megrepesztette a gázvezetékeket, ami tüzet okozott egyebek mellett Senai városában is. Több helyen megsérültek a vasúti és telefonos hálózatok, egy-egy települést teljesen elvágva a külvilágtól.

A március 11-i földrengés és az azt követő szökőár halálos áldozatainak és eltűntjeink a száma 27 794-re nőtt, s közülük 14 809-en vannak az eltűntek listáján."

Forrás:www.vg.hu/vallalatok/energia/atomkatasztrofa-van-kerjuk-fogyasszanak-kevesebb-aramot-345638 és www.vg.hu/vallalatok/energia/atomkatasztrofa-japanban-ujabb-atomeromu-serult-meg-345641

Szólj hozzá!
2011. április 07. 20:53 - Kriszti-chan

Pusztító földrengés - 28.nap

Földrengés

"A Richter-skála szerinti 7,4-es erősségű földrengés rázta meg Japánt. Az első jelentések szerint a márciusi földrengésben megrongálódott fukusimai atomerőműben nem keletkezett további kár. Hírügynökségi jelentések szerint a rengéstől a fővárosban, Tokióban is kilengtek az épületek. Komolyabb károkról egyelőre nem érkezett hír. Hivatalos források azt közölték, a rengés központja 40 kilométer mélyen a víz alatt volt, a márciusi katasztrófa által legsúlyosabban érintett Miyagi prefektúra partvidékének közelében. Az amerikai földtani intézet egyik munkatársa az AP-nek elmondta, hogy a rengés fészke nagyjából ugyanott volt, mint a március 11-i földmozgásnak."

Forrás:www.hir24.hu/kulfold/244339/ujabb-eros-foldrenges-japanban.html

Szólj hozzá!
2011. április 06. 18:54 - Kriszti-chan

Pusztító földrengés - 27.nap

Hidrogénrobbanástól tartanak

"Az atomerőmű szakemberei aggódnak amiatt, hogy a reaktorban valószínűleg még mindig hidrogén képződik, amely berobbanhat, ha kapcsolatba lép a levegőben lévő oxigénnel. A nitrogént várhatóan szerdán kezdik pumpálni az egyes reaktorba, s a művelet napokig eltarthat. Hidrogénrobbanások súlyos károkat okoztak a március 11-i földrengés és szökőár miatt a Fukusima 1. atomerőmű két reaktorának külső épületében, de a reaktormagok nem sérültek meg.

Nem csak egy repedés van?

A tengervíz sugárszennyezettsége oly nagy, hogy azt nem lehet megmagyarázni egyetlen szivárgással. A hivatal ezért arra utasította a Fukusima-1 atomerőművet üzemeltető japán céget, hogy folytassa a kutatást más repedések után. Közben döntést született arról, hogy az atomerőműhöz vontatnak egy hatalmas, 136 méter hosszú, 46 méter széles úszó platformot, hogy átszivattyúzzák tartályaiba a megsérült reaktorokban és a hozzá kapcsolódó létesítményekben felgyülemlett több tízezer tonna erősen radioaktív vizet."

Forrás:www.hir24.hu/kulfold/243157/atomkrizis-hidrogenrobbanastol-tartanak.html

Szólj hozzá!
2011. április 05. 19:59 - Kriszti-chan

Pusztító földrengés - 26.nap

7,5 milliószoros a víz radioaktivitása

"A Tepco az április 2-án vett minták vizsgálata alapján közölte: a jód-131-es izotóp koncentrációja a vízben köbcentiméterenként 300 ezer becquerel. Szakértők szerint a sugárzás gyorsan szétoszlik az óceánban, de nem tudni, hogy a nagy mennyiségű sugárszennyezésnek milyen hatása lesz. Jelenleg is szivárog a víz az óceánba az atomerőmű kábelcsatornáján keresztül, a feltételezések szerint a kábelcsatorna falán keletkezett résen, vagy az alatta lévő kőfalazat résein át. Az erőmű dolgozói megkezdték lyukak fúrását a falazatba, hogy tömítőanyagok beöntésével elzárják a kövek közötti réseket. Kedden folytatódott a 11,5 ezer tonna enyhén sugárszennyezett víz tengerbe eresztése.

Atomellenes tűntetés Japánban

Magyar szakértő az erőmű helyzetéről

A mostani adatok alapján a nukleáris sugárzás mértéke egyáltalán nem veszélyes az egészségre azokban a japán városokban, amelyeket a magyarok gyakrabban látogatnak - ezek Tokyo, Kyoto, Nagano és Chiba - mondta a szakértő. A fukushimai atomerőmű blokkjaiban bekövetkezett robbanások után több nagyvárosban is nőtt a háttérsugárzás intenzitása, de egészségkárosodásra emiatt nem kell számítani - írja keddi helyzetelemzésében Aszódi Attila, a Budapesti Műszaki Egyetem Nukleáris Technikai Intézetének igazgatója. Az erőmű 80 kilométeres körzetén belülre ugyanakkor nem ajánlott utazni. A fukushimai atomerőmű 30 kilométeres körzetében az úgynevezett dózisintenzitás most is magas és várhatóan az is lesz hónapokig. Ide nem tanácsos utazni, de valószínűleg nem is lehet turistáknak. Az erőműtől északnyugatra 60-80 kilométer távolságban egyes településeken is több mikrosievert/óra a dózisintenzitás, ami a magyarországi viszonyokhoz képest szokatlanul magas. Itthon a természetben 0,08 és 0,16 mikrosievert/óra közötti ennek mértéke, 0,5 mikrosievert/óra érték alatt nincs szükség semmilyen intézkedésre."

Forrás: www.hir24.hu/kulfold/242551/75-millioszoros-az-oceanba-folyo-viz-radioaktivitasa.html és www.hir24.hu/kulfold/242740/fukusima-80-kilometeres-korzeteben-kell-felni.html

Szólj hozzá!
2011. április 04. 18:57 - Kriszti-chan

Pusztító földrengés - 25.nap

Sugárfertőzött víz engedése a tengerbe

"A megengedett határértéknél mintegy százszor nagyobb radioaktivitással rendelkező vizet várhatóan keddtől kezdik beereszteni a tengerbe, hogy felgyorsítsák az atomerőműnél folyó munkálatokat. A Tepco szóvivője hangsúlyozta, hogy "enyhén" szennyezett vízről van szó, amely az atomerőmű különböző pontjain gyülemlett fel, így a reaktormagok környékén is. A radioaktív víz akadályozta a kármentesítési munkálatokat a Fukusima-1 atomerőműben. Mégsem sikerült megtalálni a radioaktív víz szivárgásának a forrását a megsérült fukusimai atomerőműben - közölte korábban Edano Jukio japán kormányszóvivő. Szombaton derült fény arra, hogy egy kábelcsatornán át, egy húsz centiméteres lyukon keresztül sugárszennyezett víz jut a tengerbe. Azt feltételezték, hogy a szennyezett víz a kettes reaktorból származik, ezért 13 kilogramm festékporral színezték el a reaktorba táplált hűtővizet. Az elszíneződés azonban nem jelent meg a kábelcsatornából kifolyó vízben, vagyis a korábbi feltételezésekkel ellentétben továbbra sem ismert a szennyezett víz forrása. A repedést betonnal, majd különleges műanyagporral próbálták betömni, de nem jártak sikerrel. Most egy különleges pajzzsal próbálják elzárni a szivárgást. A tengerbe szivárgó víz ugyanakkor nem ártalmas az egészségre - közölte a Reuters a japán atombiztonsági ügynökség hétfői bejelentésére hivatkozva.

Áramáremelés

A japán áramtermelő cégek szövetségének bejelentése szerint a tíz legnagyobb vállalat áremelést hajt végre több fogyasztói szegmensben is. A fukusimai létesítményt üzemeltető Tepco az eddig 1,69 jenről 1,43 jenre csökkenti a kilowattóránként nyújtott kedvezményeket az 50 kilowatt alatti fogyasztással rendelkezőknél."

Forrás:www.hir24.hu/kulfold/242013/tobb-tonna-sugarfertozott-vizet-engednek-a-tengerbe.html és www.vg.hu/vallalatok/energia/maris-aramaremelest-okozott-a-fukusimai-katasztrofa-345160

Szólj hozzá!
2011. április 03. 12:19 - Kriszti-chan

Pusztító földrengés - 24.nap

Betömetlen rés

"Az erőművet üzemeltető Tepco vállalat mérnökei megkísérelték betonnal elzárni a reaktorfalon lévő rést, de ez egyelőre nem sikerült. Most azzal próbálkoznak, hogy különleges műanyagporral tömik be a lyukat. Olyan polimerről van szó, amely saját súlyát ötvenszer meghaladó vízmennyiséget tud megkötni. Az erőmű mérnökei közben vizsgálják azt, hogy vannak-e még hasonló repedések a japán atomerőmű védőfalán. A húsz centiméter széles résen át sugárszennyezett víz ömlik a tengerbe. A kiömlő víz radioaktív sugárzásának értéke eléri az óránkénti 1000 millisievertet. A víz gyorsan szétoszlik az óceánban, de veszélyes lehet az erőműnél dolgozókra nézve. A technikusoknak többször abba kell hagyniuk a munkát. Kan Naoto miniszterelnök egyik tanácsadója közölte: a kormány fő feladata jelenleg a sugárzó víz kiáramlásának megakadályozása. "Nincs vége a válságnak, de a helyzet némileg stabilizálódott" - mondta. 

Még hónapokig szivároghat a radioaktív anyag

Hónapokon át is folytatódhatnak a szivárgások a megsérült fukusimai atomerőműben, és a körülötte lévő veszélyzónában élők "egy ideig" még nem térhetnek vissza otthonaikba - közölte vasárnap a japán kormányszóvivő. A hatóságok a Fukusima-1 erőmű 20 kilométeres körzetéből kitelepítették a lakosságot, és azt javasolták a 30 kilométeres körzetben élőknek, hogy tartózkodjanak otthon, csak végszükség esetén hagyják el otthonaikat. A japán hatóságok nem zárják ki a veszélyzóna kiterjesztését sem.

Aggasztó hírek egy cseh atomerőműből

A csehországi dukovany erőműben pénteken le kellett állítani az egyik energiablokkott, mert meghibásodott egy két és fél centiméteres szellőztettő cső. Azt egyelőre nem tudják, hogy mennyi idő kell a hiba kijavításához. Az erőmű másik két blokkja továbbra is üzemel. Csehország két atomerőművét még kommunista időkben, szovjet tervek alapján építették, de a cseh illetékesek azt állítják, hogy a működésük biztonságos. Az ország másik atomerőművét, a temellinit bővyteni akarják. A cseh miniszterelnök bejelentése szerint ez a rész még a fukusimai atomerőműnél is biztonságosabb lesz majd.

Zselével a rés ellen

A Fukusima-1 atomerőműből áramló radioaktív szennyezés miatti esetleges még súlyosabb katasztrófa megakadályozására a szakemberek olyan berendezéseket, illetve anyagokat is bevetnek, illetve már alkalmaztak is, amelyeknek eredetileg teljesen más a rendeltetése. A napokban érkezik a helyszínre egy óriási, 136 méter hosszú és 46 méter széles úszó platform - eredetileg halászok számára készült pontonhíd - amelynek 10 ezer tonna kapacitású tartályába lehet szivattyúzni az erőműbe ömlött, radioaktív anyaggal szennyezett vizet. A szakemberek szintetikus műgyantát is alkalmaznak, mégpedig azért, hogy az erőműből kiáramló szennyezett porszemeket megkössék, a földhöz "ragasszák". Vasárnap már 2 ezer literrel permeteztek be a 4-es reaktor közelében félezer négyzetméteres területet, az elkövetkező két hétben pedig 60 ezer literrel öntözik meg az erőmű környékét, és ezzel megakadályozzák, hogy a levegőben tovaterjedjenek a radioaktív részecskék. Ugyancsak alkalmaznak szupernedvszívó hatású polimereket a 2-es reaktoron keletkezett résnél, amelyen keresztül radioaktív anyag kerül a tengervízbe. Az eltömítésre polimereket az ugyancsak erős nedvszívó hatású fűrészporral és ledarált újságpapírral elegyítenek. A poranyag a vízzel keveredve zselét lépez, amelynek nedvszívó képessége nagyon erős, és ezzel tömítik el a reaktoron keletkezett rést, amelyet korábban cementtel nem tudtak megoldani."

Forrás:www.hir24.hu/kulfold/241668/husz-centis-res-jelenti-a-halalos-veszelyt.html és www.hir24.hu/kulfold/241696/sokkolo-beismeres-meg-honapokig-szivarog-a-radioaktiv-anyag.html és www.hir24.hu/kulfold/241683/aggaszto-hirek-egy-cseh-atomeromurol.html és www.hir24.hu/kulfold/241781/japan-atomeromu---a-beton-nem-valt-be-zselevel-probalkoznak.html

Szólj hozzá!
2011. április 02. 16:23 - Kriszti-chan

Pusztító földrengés - 23.nap

Megrepedt az erőmű fala

"Húsz centiméteres rés keletkezett a fukisimiai erőmű 2. számú reaktorának védőfalán, a résen át sugárszennyezett víz ömlik a tengerbe. A radioaktív sugárzás értéke eléri az óránkénti 1000 millisievertet. Az erőművet üzemeltető Tepco vállalat megkísérli betonnal elzárni a reaktorfalon tátongó rést. Az NHK szerint a víz egy két méter mély akna falából szivárog a reaktor közelében. Az aknában, amelyben elektromos kábelek futnak, 10-20 centiméternyi víz gyülemlett fel. A japán atomenergetikai és ipari létesítmények biztonsága felett őrködő hatóság szóvivője, Nisijama Hidehiko közölte, hogy ez lehet a tenger sugárszennyezésének egyik oka, de még további hasonló repedések is létezhetnek, ezért a lehető leggyorsabban meg kell találni őket.

A japán kormányfő Fukisimába látogatott

A japán kutatócsoportok az amerikai haditengerészet segítségével pénteken kezdtek nagyszabású akcióba az eltűntek felkutatására a földrengés és szökőár körzetében, továbbá a nyílt tengeren. A háromnaposra tervezett akció első napján csak 32 holttestet találtak, ebből az amerikai kutatók 28-at, míg a japán parti őrség négy holttestre bukkant Ivate prefektúrában. Kan Naoto is Ivate prefekturát kereste fel először. Katonai helikoptere a kettős természeti csapásban súlyos károkat szenvedett kis kikötővárosban, Rikuzentakatában szállt le. A prefekturában ezer halottja volt a katasztrófának, s további csaknem 1300 ember eltűnt. A japán kormányfő a tervek szerint a megrongálódott Fukusima-1 atomerőművet is felkeresi, hogy támogatásáról biztosítsa a veszélyhelyzet elhárításán dolgozó embereket.

A katasztrófának eddig 11 800 felkutatott halottja van, s emellett 15 540 eltüntet tartanak számon."

Forrás:www.hir24.hu/kulfold/241422/a-japan-kormanyfo-fukusimaba-latogat.html és www.hir24.hu/kulfold/241467/atszakadt-a-fukusimai-eromu-fala.html

Szólj hozzá!
2011. április 01. 18:38 - Kriszti-chan

Pusztító földrengés - 22.nap

Eltűntek keresése

"Az Amerikai Egyesült Államok 7 ezer fős katonai csapatot küld Japánba, ahol a kormány 18 ezer főt számláló kontingenst indít a 3 héttel ezelőtti, földrengés okozta cunami eddig elő nem került áldozatainak felkutatására. A japán parti őrség és a tűzoltóság szintén részt vesz a 3 napos keresésében, melyben tucatnyi helikoptert és hajóval vetnek be a hatóságok – jelentette a Kyodo japán hírügynökség a Védelmi Minisztérium egyik forrására hivatkozva.

Halál vár az erőmű dolgozóira?

A csoport egyes tagjaira heteken, de legkésőbb hónapokon belül halál vár – adta hírül pénteken az egyik dolgozó édesanyjára hivatkozva az MSNBC News. A Fukusima 50 elnevezés valójában egy 300 alkalmazotból álló alakulatot takar, akik 50 fős turnusokban végezték a helyreállítási munkálatokat a természeti katasztrófa során felhevült erőmű területén. Az MSNBC által idézett 32 éves alkalmazott édesanyja úgy fogalmazott: fia és társai tisztában voltak vele, hogy munkájuk során halálos sugárdózist fognak kapni, ennek következtében rákosak lesznek, ami a halálukhoz vezet majd. A munkásokat hősként tisztelik Japánban.

Tízezerszeres radioaktivitás

A Tokyo Electric Power Company (Tepco) korábban már előállt téves mérésekkel az erőművet illetően, de a most közölt száma valós. A japán hatóságok a hihetetlennek tűnő sugárzási szinttel kapcsolatos közlés után felszólították a céget arra, hogy ismételje meg a méréseket. Az ismételt mérés is ezt az értéket igazolta. A szakértők már korábban figyelmeztettek arra, hogy a reaktorok hűtéséhez használt nagy mennyiségű tengervíz szivároghat az üzemből. Hivatalos jelentés ugyanakkor nem érkezett arról, hogy pontosan mennyi radioaktívvá vált hűtővíz juthatott a talajba, illetve a tengerbe. A japán hatóságok ugyanakkor továbbra sem látnak okot komoly aggodalomra, mivel – mint mondják – az erőműből kijutó víz gyorsan eloszlik, ezért nem jelent nagy veszélyt.

Bezárják az erőművet

A Tokyo Electric Power (TEPCO) vállalat tegnapi bejelentése szerint felszámolják a Fukusima-1 erőmű 1–4-es reaktorait, mivel azok helyreállítása immár lehetetlenné vált – jelentette a Kyodo hírügynökség. A hűtőrendszerek leállását követően az 1–3-as blokkokban valószínűleg megsérült a reaktormag, míg a 4-es reaktorban a kiégett fűtőelemek hevültek túl, miután megszakadt az azokat tároló medencék vízellátása. A cég tájékoztatása szerint az 5-ös és a 6-os reaktorok stabil állapotban vannak, az alapvető funkcióik továbbra is biztosítottak, ezen két blokk jövőbeli üzembe helyezéséről a TEPCO konzultációt fog folytatni a helyi lakossággal. Ugyanakkor Edano Jukio kabinetfőtitkár sajtótájékoztatóján mind a hat reaktor elbontását szükségesnek tartotta, mint mondta, e lépés elkerülhetetlen az elmúlt három hét eseményeinek „társadalmi hatásait” figyelembe véve.Teljes cikk: kitekinto.hu/kelet-azsia/2011/03/31/bezarjak_fukusimat/

A hivatalos adatok szerint 11578 ember veszítette életét és több mint 16 ezer személyt nyilvánítottak eltűntnek."

Forrás: www.hir24.hu/kulfold/240964/halal-var-a-japan-eromu-dolgozoira.html és www.vg.hu/vallalatok/energia/nem-tevedes-tizezerszeres-a-talajviz-radioaktivitasa-fukusimaban-345049 és kitekinto.hu/kelet-azsia/2011/03/31/bezarjak_fukusimat/

Szólj hozzá!
2011. március 31. 14:10 - Kriszti-chan

Pusztító földrengés - 21.nap

Négyezerszeres radioaktivitás

"A Fukisima-1 atomerőműnél a megengedettnél több mint négyezerszeres a tengervíz radioaktivitása. A japán hatóságok eddig a sérült atomerőmű 20 kilométeres körzetében evakuálták a lakosságot, és 30 kilométeres körzetében arra szólították fel az embereket, hogy tartózkodjanak otthonukban.

Megrázó videó a földrengés pusztításáról:www.hir24.hu/kulfold/240401/megrazo-video-a-foldrenges-pusztitasarol.html

Amerika különleges egysége

Egy meg nem nevezett amerikai tisztségviselő szerint a vegyi és biológiai katasztrófák elhárítására Maryland államban létrehozott egység (CBIRF) 155 tengerészgyalogosa pénteken érkezik meg a szigetországba. Az atomerőmű reaktorainak stabilizálásában nem vesznek részt - tette hozzá a nyilatkozó. Egy másik amerikai katonai forrás szerint az egységet "óvatosságból" vezénylik Japánba, arra az esetre, hogy "ha szükség volna rájuk, akkor kéznél legyenek".

Magyarországon is mérhető a radioaktív jód

Ennek azonban sugárvédelmi, egészségügyi következménye egyáltalán nincsen - közölte Aszódi Attila, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Nukleáris Technikai Intézetének igazgatója csütörtökön az MTI-vel. Teljes cikk:www.hir24.hu/kulfold/240238/magyarorszagon-is-merheto-a-radioaktiv-jod.html

Betonba csomagolnák az erőművet

Védőburokkal akarják körülvenni a fukisimai erőművet. A japán hatóságok így szándékoznak megakadályozni, hogy radioaktív részecskék kerüljenek a levegőbe. A tokiói kormány - úgy tűnik - végül beismerte, hogy elvesztette a fukushimai csatát. A tervek szerint minden áramot lekapcsolnának, az üzemanyag-rudakat hagyják teljesen kihűlni, végül sok tonnányi betont öntenének rá, hogy így akadályozzák meg a sugárzást. Ezen kívül a talajra műgyantát akarnak fecskendezni, és sok egyéb lehetőséget is vizsgálnak, mondta a tokiói kormány szóvivője.

A pusztító földrengés halálos áldozatainak száma: 11 417 halott és 16 273 eltűnt személy."

Forrás: www.hir24.hu/kulfold/240139/negyezerszeres-radioaktivitas-a-fukusimai-eromunel.html és www.hir24.hu/kulfold/240159/kulonleges-egyseget-kuld-amerika-japanba.html és www.vg.hu/vallalatok/energia/betonba-csomagolnak-a-fukusimai-eromuvet-344881

Szólj hozzá!
2011. március 30. 17:06 - Kriszti-chan

Pusztító földrengés - 20.nap

Háromezerszeres sugárzás

"A jód 131-es izotópjának a küszöbértéket 3355-szorosan meghaladó koncentrációját mérték - közölték szerdán a japán hatóságok.Szakemberek szerint a nyolc nap felezési idejű 131-es jódizotópnak ez a szintje nem jelent veszélyt az emberekre, mert az atomerőmű 20 kilométeres körzetéből kiköltöztették a lakosságot, s a körzetben nem folytatnak halászatot. Egyes mérések szerint ugyanakkor az egyes reaktor alagsorában felére csökkent a vízszint.

Közben magas vérnyomással és erős szédülés miatt kórházba szállították a japán atomerőművet üzemeltető vállalat elnökét.

Ötszázszoros radioaktivitás a pozsonyi esővízben. Cikk: www.hir24.hu/kulfold/239712/otszazszoros-radioaktivitas-a-pozsonyi-esovizben.html

Újabb problémák

A súlyosan sérült Fukusima-1 japán atomerőműtől 120 kilométerre északra egy másik, ugyancsak károkat szenvedett atomerőmű környékén élőket is aggasztja a kialakult helyzet, és sokan arra készülnek, hogy elhagyják a térséget. A szigetország északkeleti részén lévő Odzsika-félszigeten létesített onagavai erőművet korlátozottan rongálta meg a március 11-i földrengés és szökőár, a felcsapó lángokat gyorsan eloltották. Az erőművet üzemeltető Tohoku Electric Power illetékesei hangsúlyozzák, hogy a reaktorok nem jelentenek veszélyt, a radioaktív szennyezettség viszonylag alacsony, a nukleáris fűtőanyag hőmérsékletének szabályozását ellenőrzik. A jelek szerint azonban a megnyugtatásra szánt nyilatkozatok nem csökkentik a lakosok többségének aggodalmát, akik egy "másik Fukusimától" rettegnek. Onagaván 15 méteres magasságot is elérő hullám söpört végig a földrengés után, aminek következtében házak dőltek össze, és vonatok siklottak ki.

Mennyit bír ki egy ember?

Egy ember átlagosa évi 3,6 mSv dózist nyel el. Ezt sok minden okozhatja, például a levegőben levő radon, a háttérben állandóan jelen lévő kozmikus sugárzás, de a röntgenvizsgálat - mint ahogy az amerikaiak pánikjából kiderült a reptéri átvilágító - vagy akár egy banán megevése is. Az éves dózis 80%-át a természetes háttérsugárzás adja. Egy évnyi laza cigarettázás körülbelül három CT-szkennelésnek felel meg. Nagyjából 50 egyidejű CT-zéstől lehetne enyhe fejfájásunk, s gyengülhetne le sugárbetegségtől az immunrendszerünk. Körülbelül ennyi sugárzást produkál Fukusima egy óra alatt. Fontos megjegyezni, hogy ezek az adatok is csak a japán atomerőműhöz közeli területekre vonatkozik. A 400 mSv sugárzás már csökkenti a fehérvérsejtszámot, és 250 emberből egynek okozhat rákos megbetegedést. A végzetes sugárzás a fukusimai dózisnál 25-ször több. Csernobil nem véletlenül még mindig a világ legnagyobb atomkatasztrófája, az ott olvadó reaktormag a végzetes dózis kétszeresét produkálta tíz perc alatt.

Végleges bezárás

A megsérült fukusimai erőművet üzemeltető Tepco bejelentette, hogy felszámolja a szerencsétlenség során leginkább megsérült négy reaktorát. Az 1-4 reaktorok esetében a szakemberek most azt mérlegelik, hogy a szükséges azokat egy speciális anyaggal betemetni annak érdekében, hogy megelőzzék a radioaktív anyagok további szivárgását. Az 1-3 reaktorok esetében a reaktormag, míg a 4-es blokk esetében a használt fűtőanyagok körül destabilizálódott a helyzet a hatalmas földregés és cunamit követően. Az 5-6 reaktorok nem voltak üzemben a baleset alatt, ennek ellenére itt is volt probléma az tárolt használt fűtőanyagok miatt. Ezek sorsa még bizonytalan, de elviekben alkalmasak lehetnek a további működésre. A japán kormány felszólította az ország atomerőműveinek üzemeltetőit, hogy haladéktalanul kezdjék meg az új biztonsági előírásoknak való megfeleléshez szükséges intézkedéseket, ezek várhatóan a jövő hónap végére zárulhatnak le. Az új előírások többnyire a készenléti energiaforrások biztosításával kapcsolatosak, de tűzoltóautóknak is készenlétben kell majd állniuk arra az esetre, amennyiben a reaktorok, illetve a használt fűtőelem tárolók hűtésére lenne szükség egy üzemzavar miatt."

Egy japán tudós megjósolta az atomválságot. Teljes cikk: www.hir24.hu/tudomany/239765/egy-japan-tudos-megjosolta-az-atomvalsagot.html

Forrás:www.hir24.hu/kulfold/239425/haromezerszeres-sugarzas-a-japan-atomeromunel.html és www.hir24.hu/tudomany/239731/sugarzasi-kisokos-mennyit-bir-ki-egy-ember.html és portfolio.hu/vallalatok/energia/tobb_reaktor_is_elveszett_japanban.147354.html

Szólj hozzá!
Az animék végtelen világa
süti beállítások módosítása