Felére csökkent a sugárzás az erőműben
"Az utóbbi tizenkét órában mérséklődött a surgárzás a fukusimai atomerőműben" - írja a BBC Tetsuo Ohmurára, a japán nukleáris ügynökség egyik szakértőjére hivatkozva. Ohmura a Reutersnek azt mondta: a szerda délutáni 752 microsievertről csütörtök hajnalra 338-ra csökkent a sugárzás mértéke. Hozzátette: ez meghaladja a normális értéket, de nem veszélyes.
Helikopterekből öntöttek vizet a reaktorra
A japán hadsereg helikopterei nagy mennyiségű vizet zúdítottak a katasztrofális helyzetbe került fukusimai atomerőmű két reaktorára, hogy így próbálják hűteni az ottani fűtőrudakat.
Délutánra helyreállhat az áramellátás
A Kjodo japán hírügynökség szerint délutánra részlegesen helyreállhat a Fukusima-1 atomerőmű áramellátása. Ez a múlt pénteki földrengés, majd cunami miatt szűnt meg. Ha újra lesz áram, akkor a szakértők szerint be lehet indítani a szivattyúkat, amelyek a reaktorokat és a fűtőrudakat tartalmazó pihentető medencéket vízzel töltik fel, és ezzel lehűtik.
Százezer épület rongálódott meg
A japán katasztrófavédelmi központ szerint legalább százezer épület rongálódott meg vagy ment teljesen tönkre a pénteken történt földrengés és cunami miatt - írja a BBC.
Francia segítség
Franciaország radioaktív sugárzás elleni védőfelszereléseket és mintegy 95 tonna bórvegyületet indított útnak Japánba - közölte a francia ipari miniszter. A francia Areva atomenergia csoport segélyszállítmánya egyebek közt 3 ezer védőmaszkot, 10 ezer védőruhát és 20 ezer pár védőkesztyűt is tartalmaz. A francia hatóságok azt is jelezték, hogy Franciaország vállalja olyan japánok gyógykezelését, akik sugárfertőzést kaptak.
Veszélyes mértékű sugárzás
A tokiói elektromos művek sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint a fukusimai erőmű környékén óránként 3750 millisievertre nőtt a sugárzás - írja a Guardian. A lap egyik szakértője szerint ez már kifejezetten veszélyes értéknek számít.
Nincs szükség pénzügyi segítségre
Japánnak megvan a pénzügyi kapacitása rá, hogy kielégítse a pusztító földrengés következtében felmerülő humanitárius és infrastrukturális igényeket, közölte a Nemzetközi Valutaalap szóvivője csütörtökön. Caroline Atkinson úgy fogalmazott, Japán számára most a legfontosabb, hogy az újjáépítésre és gazdaságának felvirágoztatására fókuszáljon, adta hírül a Reuters.
Japánba megy a NAÜ vezetője
A katasztrófa sújtotta szigetországba utazik Yukiya Amano, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) vezetője, hogy a kialakult helyzetről tárgyaljon. Gépre szállása előtt azt üzente a japán népnek, hogy nagyon komoly baleset történt, Japán azonban nincs egyedül, a nemzetközi közösség az ország mellett áll.
Nem romlott a helyzet Fukusimában
A helyzet Fukusimában továbbra is nagyon komoly, de nem romlott jelentősen szerda óta, közölte a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség a városban történt erőműrobbanással kapcsolatban.
Több mint ötezer halott
Meghaladja az ötezret a Japánt sújtó múlt heti földrengés és cunami azonosított halálos áldozatainak száma - közölte a szigetország rendőrsége. A legújabb összegzés szerint 5178 halálos áldozatot követelt a katasztrófa, míg az eltűntek száma 8606."
"Péntek óta nem ittak vizet Szendaiban
Az ivóvíz utánpótlása jelenleg nagyobb problémát jelent az élelmiszerénél Szendaiban a Save the Children humanitárius szervezet Japánban tartózkodó munkatársa szerint - olvasható a BBC-n. Ian Woolverton szerint több szendai szülő is azt mondta neki, péntek óta nem ittak vizet gyermekeik. Woolverton szerint az élelmiszerellátás jól működik."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.