Az animék végtelen világa


2012. július 22. 16:50 - Kriszti-chan

MondoCon

2012-07-21 11.04.56.jpgNos, túl vagyok életem első MondoCon-ján, és nem szívesen mondom, de nem sok pozitív élményt szereztem. :( (De részben lehet, hogy ez az én hibám) Nagyon vártam már, hogy végre jelen lehessek egy Con-on, és azt hiszem, hogy túl sok mindent képzeltem bele a dolgokba, így csalódás volt maga az esemény...

A Con napján reggel nagyon izgultunk, hogy nehogy az eső elmossa a bulit (alapból szoknyában mentem, esernyőm meg nem volt), de úgy tűnt, minden rendben lesz. Elég korán kiértünk a Hungexpo-hoz, és megdöbbenve tapasztaltuk, hogy végeláthatatlan sorban várakoznak az emberek. Szerencsénkre, mi már korábban megvettük a jegyeinket (én ezt a megoldást ajánlom mindenkinek, mert így nincs órákig tartó várakozás a bejutásért), így nem kellett sorban állnunk, és pár perc alatt már bent is lehettünk az épületben. Sok nagyszerű Cosplay-t láthattunk, de a legtöbb "Tobi"-ból volt... jóformán minden 2. percben megjelent egy maszkos fiú. :) Tobi után talán a One Piece-ből ismert Luffy-ből volt a legtöbb, de itt forradalmasítás történt, hiszen több lány Luffy volt, mint fiú. Ezen a barátom nagyot is nézett, hiszen ő is Luffy akart lenni, de úgy gondolta, hogy nem lenne elég jó... (majd legközelebb :P)

2012-07-21 10.34.39.jpgAz első csalódás akkor ért, amikor megtudtuk, hogy a vásárcsarnokban csak a felső szinten lehet levásárolni az 1000 Ft-unkat... a felső szinten pedig csak mangák és könyvek voltak... nos, én nem szoktam gyűjteni a mangákat, így nekem ez a lehetőség eléggé kiesett... a barátom is vonakodva vett egy könyvet, hiszen ha mangát vett volna, akkor az összes részt meg kellett volna vennie, hiszen egy kötetnek mi értelme? Nekem az alsó szinten levő dolgok sokkal jobban tetszettek, így örültem volna, hogyha nem csak mangára lehetett volna beváltani a jegyet.

Sajnos kínálat terén sem voltam elégedett... azt vártam, hogy belépek, és egy csomó fasza táska fog minden szegletben rám lesni, és bűvölni, hogy megvegyem... de nem így történt... Egyedül a SakuraZaka hozott magával táskákat, de ők is kifogytak a kínálatukból, így jóformán csak zenei táskáik voltak... azok meg nekem nem kellettek...

Egyre rosszabb hangulatomat még a Cosplay verseny sem javította, hiszen 160cm-es lévén, nem láttam semmit(!) Mivel mire odaértünk, már tartott a verseny, és mindenki a teremben tolongott, esélyem sem volt közelebb menni, pedig szerettem volna egy pár képet készíteni... Tanulság: ha fényképet akarsz csinálni, vagy csak szimplán látni a versenyt, és alacsony vagy, akkor jó, ha már jóval a verseny előtt lefoglalod magadnak a székedet! Benéztünk egy kicsit a táncpadosokhoz is, bár pont akkor, amikor nem történt semmi :D Aztán látható volt egy óriási fiútömeg... megkezdődött a Naruto Shippuuden xbox360 verseny... itt csak azon lepődtem meg, hogy volt nevezési díj, 1000Ft... hát én a szervezők helyében a levásárolható jegyes 1000res-t itt is beválhatóvá tettem volna, hiszen, vannak emberek (személy szerint én is), akik nem fognak azért fizetni, hogy egy olyan játékkal játszanak versenyt, mellyel otthon is tudnak... de szívesebben vásároltam volna le ezzel a jegykedvezményt, mint mangát véve...

2012-07-21 14.49.36.jpgEgyetlen dolog van, ami hamar javít a kedvemen... a zene... Így elindultunk a Karaoke terem felé... Itt aztán érdekes tapasztalatokat gyűjtöttem, mivel voltak szép-jó-rossz hangú emberek egyaránt. Volt, aki lenyűgözött mindenkit, volt, akinek a dala majd 10 percesnek tűnt. Volt, aki egymaga énekelt, és volt, aki triót alapítva. Volt sok olyan szám, amit nem ismertem, de szerencsére a végén megszólalt az a dal is, amelyet (ha lenne bátorságom) magam is elénekelnék... ez volt a Spice and Wolf-ból a Tabi no Tochuu, melyet a helyemen ülve énekeltem a két énekes lánnyal. Nos, itt már jókedvem volt, és így zártam a napot, elég korán, 18 fele lelépve.

Összességében azonban valami nagyobbra, pörgősebbre, látványosabbra számítottam... úgy mentem oda, hogy én bizony veszek egy táskát, és sok jó fancuccot... nos összességében két szép poszter gazdája lettem, és a várt táskavétel sajnos elmaradt, és néhány dolognak úgy éreztem, hogy igen csak felvitték az árát a Con idejére... Valahogy a programokban sem éreztem jól magam, bár valószínűleg ez az én hibám is, hiszen nem vettem részt egyben sem. Nekem tanulság volt az is, hogy nem szabad kis létszámban ellátogatni egy Con-ra, hiszen minél többen vagyunk, annál jobb. Máskor megfontolandó a most elmaradt beöltözés is, hiszen az sokat dob egy ilyen programkor. :)


Remélem, hogy ti viszont nagyon élveztétek, és hogy néhányan írtok majd egy-két beszámolót nekem. ^^

Címkék: mondocon
2 komment
2012. július 16. 14:07 - Kriszti-chan

MondoCon

Hello Minna-sa2012-07-15 19.01.05.jpgn! :D

Már csak pár nap, és itt a szombat!! És a szombattal együtt a MondoCon!!! :) Én már nagyon várom, mivel sajnos még nem volt lehetőségem elmenni rá, hiába vagyok nagy fan... :( De idén ott leszek! :D Beöltözni ugyan nem fogok, de animefan-hoz hűen, a kitűzőimet biztosan felveszem! ^^ 

Ti is várjátok már a Con-t? :) Valaki esetleg be is öltözik? ^^

Címkék: mondocon
Szólj hozzá!
Az animék végtelen világa
süti beállítások módosítása