Az animék végtelen világa


2015. március 06. 18:21 - Kriszti-chan

Oda no Nobuna Yabou

39249l.jpgAz Oda no Nobuna Yabou egy történelmi anime, amiben Oda Nobunaga (az animében Oda Nobuna-képen a szőke lány) harcokkal teli életét ismerhetjük meg, számos csatáját bemutatva, az akkori ellenségeket megnevezve. Nobuna célja japán meghódítása, és egyesítése. Egy fiú (Sagara Yoshiharu) a jövőből érkezik,- kb 400évvel későbbről- aki imádja az Oda harcokról szóló számítógépes játékot, így kívülről fújja, hogy mi történt a valóságban. Sagara Toyotomi Hideyoshi (Kinoshita Tokichiro) helyére érkezik, aki meghal (a történelemben ő volt az, aki Nobugana halála után folytatja Nobunaga nagy művét, hogy meghódítsa egész Japánt).

Tokichiro halálával megváltozik a történelem, amibe Sagara belepottyan, mint helyettesítő. Ebben a valóságban nem csak a férfi uralkodókat ismerik el. Itt az lesz uralkodó, aki elsőként születik (akár fiú, akár lány). Így lesz Nobunaga a valóságban nő, és még számos neves uralkodó, stratéga is.

Sagara a múltban hamar felhívja magára a figyelmet,de ekkor egy lány lovon előtte terem, megtámadják őket, de Sagara hősiesen a lány elé áll, hogy megvédje, de arra nem gondolt hogy hogyan fog harcolni… előveszi mobilját, és egy extrával megijeszti az ellenséget (azt hiszik, hogy igazi sereg van a fiú mellett), azt gondolják hogy Sagara egy mágus. Végül mégis Nobuna segítsége kell a győzelemhez. Mikor Sagara megtudja, hogy Nobuna-val találkozott, szolgálni szeretné a lányt, mivel imádja a róla szóló játékot, és minden olyan karakter, aki a játékban vén öregember, vagy férfi; itt fiatal, szép lány.

Az anime során Sagara számtalanszor segíti/tereli Nobuna-t a helyes irányba, megváltoztatva ezzel a valós döntéseit, a történelem folyását. Úgymond egy alternatív valóságot élhetünk át, a mi lett volna, ha Nobuna fontos szituációkban másképpen dönt… Sagara tudásával megszakítja a történelmi láncot, megváltoztatja a történelmet... ki tudja mi lesz a vége… 

92026_v0_600x.jpgSzámomra ez egy nagyon szórakoztató anime volt, mindenkinek bátran ajánlom, aki szereti a történelmi animéket egy kis csavarral megspékelve. Számos történelmi karaktert ismerhetünk meg.

 

Szólj hozzá!
2014. november 30. 20:30 - Kriszti-chan

Kill la kill

Commie-Kill-la-Kill-01-07B80133.mkv_snapshot_08.43_2013.10.04_18.37.29.jpgKépzeljük el magunkat egy olyan világban, ahol a ruha a legfontosabb dolog.  A Kill la kill nevű animében a ruhák döntik el, hogy az ember nyomornegyedben, vagy luxus villában éli életét, hogy úgy bánnak vele, mint a szeméttel, vagy mint egy királlyal. A ruhákon lévő csillagok számának alapján történik meg a "kiválasztódás", hogy ki az erős, és ki a gyenge. Ez alapján vannak csillagtalanok (nyomornegyed lakói), és egy-kettő-és három csillag tulajdonosok. Minél több csillagos valaki ruhája, annál erősebb, és tiszteltebb személy.

Történetünk elején a Honnouji Akadémia egyik óráján találjuk magunkat, amikor váratlanul berontanak a terembe, egy fiú könnygáz segítségével pedig elmenekül a helyszínről. Kolosszális követői azonban hamar utolérik, ekkor a fiú felvesz egy különleges ruhát (Goku ruha), azonban szegénynek nincs szerencséje, hiába kap rendkívüli gyorsaságot a ruhától, öltözéke csak egy csillagos, ellenfele pedig, az iskola fegyelmi bizottságának elnöke (Gamagoori Ira) három csillagos ruhát visel. Így a csata végkimenetele eldöntetett... a fiút simán elpáholják, és "megszabadítják" ruhájától, és "kiteszik" a suli ajtajára elrettentésként, hiszen ő Goku ruhát lopott, ami bűn. Az iskolát egy bizonyos Kiryuin Satsuki nevű lány irányítja, ő a diáktanács elnöke is, mindenki féli, és tiszteli őt. kill_la_kill_ep1_04.jpgEgy nappal a suliban történtek után érkezik a városba főhősünk, Matoi Ryuko (képen a sötét hajú lány), aki a Honnouji Akadémia cserediákja. Már a városba való érkezésekor gyerekek támadják meg, de csak egy citromot sikerül lopniuk Ryuko-tól, aki simán "elpáholja" őket, és egy pillanatra egy furcsa lány is feltűnik a színen, aki az egyik gyerek nővére. Ryuko hamar megismerkedik a lánnyal, hiszen a suliban egy osztályba kerülnek, a lányt Mankanshoku Mako-nak (képen a barna hajú lány) hívják, eléggé hiperaktív, az órákon pedig aludni szokott. Ryuko hamar találkozik ellenségével is, a diáktanács elnökével (Satsuki), ő az aki a Goku egyenruhákat szétossza a diákok között, képességek alapján. Ryuko-nak nem tetszik, hogy mindenki hajlong Satsuki előtt, ő a lány elé áll, és elővesz egy hatalmas ollónak látszó tárgyat (csak feles, nem teljes), és kérdőre vonja Satsuki-t, hogy tudja-e, ki az ollópenge másik felének a tulajdonosa, hiszen akinél a másik fél van, az ölte meg Ryuko apját... Kérdésére nem kap választ, a boksz klub vezetője (két csillagos ruhával) legyőzi Ryuko-t, ő azonban el tud menekülni, így az ollója sem kerül elkobzásra. HHorribleSubs-Kill-la-Kill-01-720p.mkv_snapshot_20.03_2013.10.03_21.27.52_1.jpgamar kiderül, hogy az olló a Goku ruhák ellenfele, képes legyőzni, megsemmisíteni őket.
Ryuko mozgalmas napja azonban itt még nem ért véget... visszatér apja otthonába, ahol utoljára látta őt, és ahol elhunyt (amikor megtámadták, Ryuko pont hazafele tartott), és beesik egy lyukba, a vére pedig felébreszt egy egyenruhát (Senketsu-t), aki levetkőzteti, sőt beszél és azt akarja hogy a lány felvegye őt, persze a ruha magától megoldja a dolgot (a ruhát Ryuko apja készítette)... közben a suliban egy óra múlva kivégzik Ryuko "barátját" (Mako), az igazgató nem tehet semmit, mivel a Satsuki az igazi irányító. Főhősünk eljön a barátért, és kihívja a bokszost egy meccsre, köpenye alatt alig van ruha... új öltözéke (amiben kicsit szégyelli magát) segítségével a bokszos egy ütése sem ér célba, simán kiüti a srácot, ruhája pedig megsemmisül, de a ruhából egy szál Ryuko ruhájába költözik... Győzelme után újra számon kéri Satsuki-t az ollópenge tulajdonosának kiléte felől, ő viszont csak akkor válaszol a kérdésre, ha Ryuko legyőzte az összes ellenfelet, aki kiáll ellene, köztük a három csillagos tábornokait, és őt magát, Satsuki-t is... Ryuko elfogadja a kihívást, hiszen célja, hogy megtalálja apja gyilkosát... Vajon ki az ollópenge másik felének tulajdonosa?

694140-kill_la_kill___03___large_38.jpgSzámomra ez a 24 részes anime egy igazi kihívás volt, mivel az elején nem tudtam eldönteni, hogy komolyan vegyem a történéseket, vagy sem, és hogy ami történik az vicces e, vagy sem. Egy kis ideig kételkedtem abban, hogy igazi sztori lesz, nem csak egy poénra, túlzásokra épülő anime, de kellemesen csalódtam a végére. Úgyhogy mindenkinek azt üzenem, hogy aki komoly animét akar nézni, tanulságot vár, az ne kezdjen bele, aki lazulósabb, poénra veszi az olyan dolgokat, amikben a legfőbb ellensége az emberiségnek egy ruhadarab lehet, az nézze. Rajzolást tekintve nekem nagyon tetszett, sokszor volt hangsúlyos a piros szín, míg minden más szürke, vagy jelentéktelen. A karakterek is érdekesek (bevallom, hogy én csak Ryuko kinézete miatt kezdtem el nézni, mert olyan "más", nem sablon anime lány), viszont néha idegesítőek is, főként Mako. Mako-nál elkövették azt a "hibát" (számomra az), hogy a lány minden konfliktus helyzetnél beáll a két fél közé, és valami "okos" beszéddel megoldja a helyzetet, vagy kizökkenti a karaktereket.
730877-kill_la_kill___17___large_16.jpgÖsszegezve az egészet: volt benne poén (bár nem mindig nevettem), erotika, őrültség, a végére elég komoly brutalitás (fejkaszabolással, véresővel megspékelve), fordulat, iszonyatosan erős fő gonosz, és világmegmentés is... Aki belekezd annak azt tanácsolom, hogy ne ítélje el elsőre, azaz az eleje alapján az animét, mert ahogy haladunk az időben, úgy komolyodik, véresedik a történet (a végére én már faltam a részeket)... 

Szólj hozzá!
2014. július 25. 20:00 - Kriszti-chan

Elemental Gerade (Erementar Gerad)

Erementar-Gerad-erementar-gerad-9891285-786-576.jpgCoud van Giruet egy fiatal légi kalóz, aki egy kicsit ügyetlen, de tiszta szívű, őszinte srác. Éppen a csapata friss zsákmányát vizsgálta meg, amikor egy furcsa dobozban egy fiatal lányt talált. Coud felébresztette az alvó lányt, ő Éden Gyermeke –olyan életforma, amely képes emberrel egyesülni, erős fegyvert létrehozva- de nem akármelyik, a Hetedik Smaragd Gyermek. Coud meglepődése után újabb események történtek, betoppant az Arc Aile (Tökéletes védelmezők) csapata, és el akarták vinni a lányt, hogy védelmezzék. Coud ezt nem hagyta, és hogy teljes legyen a zűrzavar, egy másik csapat is megtámadta Coudék légi hajóját, akik szintén a lányt akarták. Coud nem hagyta magát, és a lányért (Ren) folytatott küzdelem során szert tett az Éden Gyermek erejére. Ő és Ren egyesültek (Ren egy kard lett), ezzel az erővel harcoltak, és győztek. Ebben a világban számos igazi, és hamis Éden Gyermek is létezik, mivel azonban Ren a különlegesek között is különleges, a páros rögtön ellenségeket szerzett, akik a lány erejét akarják… az Arc Aile mindenáron Coudékkal szeretne tartani, Ren célja pedig egy legendás hely, „Édenkert”, ami lehet hogy nem is létezik… Coud  Kegyeltté (az a személy, aki egy Éden Gyermek erejét birtokolja) vált, és ezzel célponttá is, mivel amíg ő él, csak vele tud egyesülni Ren... Ekkor kezdődik meg kettejük (és az Arc Aile) nagy kalandja...

Erementar_Gerad_Cisqua.jpg

Rowen-66013-88374-1.jpgerementar-gerad-kuea-big.png

 Az Arc Aile csapatába tartozik Cisqua, aki a trióban a "főnök"-i pozíciót tölti be. Közelharcban igen ügyes. A második tag Kuea, aki egy Éden Gyermek, ereje használata után éhes lesz, és sokat eszik. Kegyeltje Rowen, aki a csapat szakácsa, és kenyérkeresője is... A csapat elindult egy olyan hely felé, amely lehet, hogy nem is létezik... útjuk során ellenségekbe és barátokba is botolhatnak...

403010_1269280433173_full.jpg

 

Egy nagyon érdekes 26 részes animét ismerhetünk meg az Elemental Gerade által. A rajzolása is szép, és az érzelmek is bőven szerepet kapnak az animében. Látványos csaták, kalandok jellemzik ezt az animét, mindenkinek bátran ajánlom! :)

Szólj hozzá!
2014. május 04. 17:02 - Kriszti-chan

Inu x Boku SS (Inu x Boku Secret Service)

Az idő teher. Úgy gondolom. Van egy rossz szokásom…  kiskorom óta ezt csinálom, és ez nem olyasmi, amit irányítani tudnék. Merész arcot vágok, és ok nélkül sértegetem az embereket. Ez az én rossz szokásom.”

 HorribleSubs-Inu-X-Boku-Secret-Service-10-720p.mkv_snapshot_07.39_2012.03.15_20.57.56.jpgEzek Ririchiyo Shirakiin gondolatai a világról, és önmagáról. Mivel meg akar változni, úgy dönt, hogy egyedül fog élni, tehát elmegy az Ayakashi Kan nevű szállóba. Ez a hely a köztudatban úgy él, mint egy „elitszálló”, a valóságban azonban természetfeletti lények lakják, reinkarnálódott ősök leszármazottai. Az itt élők a Titkos Szolgálattól kapnak egy testőrt is, akiknek természetfeletti képességeik vannak, hogy megvédjék őket a veszélyektől. Ririchiyo is különleges, éppen ezért a családja másképpen kezelte őt, mint testvéreit. A lány magányosan, elszigetelve nőtt fel, és mivel egy tiszteletreméltó, gazdag család sarja volt, az iskolában gyakran piszkálták őt, akik pedig kiálltak mellette, azok csak érdekből tették. A lány egyetlen megértő társa a vőlegénye volt, akivel sokat levelezett, melyek nagyon sokat jelentettek/jelentenek neki. Ririchiyo ezért lett olyan, amilyen, mivel sokan bántották, magányos volt, felöltött egy „álarcot”, de valójában ő teljesen más személyiség, mint amit a világ felé mutat. Ayakashi Kan-ba költözése napján egy régi ismerőssel, Renshou Sorinozuka-val találkozik, a fiú egy repülő ruha szörny, és ő is a szállón lakik. A fiú mintha ismerné a lány valódi énjét, pedig őt is többször megbántotta, de őszinte levelével a lány megváltoztatta a fiú róla alkotott képét. cyber12-com-inu-x-boku-secret-service-01-mp4-00002-e1326470075629.pngRirichiyo megkapja a 4-es szobát, kipakolás közben pedig megjelenik a testőre, Soushi Miketsukami, akinek eltérő színű szemei, és komornyik modora van. A lány visszautasítja a fiút (mivel fél, hogy őt is csak megbántaná), viszont Miketsukami csellel (megéri Ririchiyo-t, hogy akkor inkább ölje meg őt) eléri, hogy szolgálhassa Ririchiyo-t. Miketsukami azt állítja, hogy ő már régóta ismeri Ririchiyo-t, és már nagyon várta a találkozásukat. Ririchiyo hiába küldi el Miketsukami-t, a fiú másnap reggel az ajtóban várja „Ririchiyo-sama”-t…

Zerochan.Inu_.X.Boku_.SS_.962985.jpg

Ririchiyo megismerkedik még Karuta Roromiya-val (képen vörös hajú lány), aki szintén testőr, és a 2-es szobában lakó emberre vigyáz. A lány imád enni, gyakorlatilag csak az ételekre tud gondolni, átalakult formája viszont igen ijesztő tud lenni (egy csontváz). És itt van még Watanuki Banri (képen a szőke fiú), aki gyengéd érzelmeket táplál Karuta iránt. Ő azt mondja magáról, hogy lázadó, mégis igen kedves, szorgalmas fiú. Erősebbé akar válni, hogy megvédje Karuta-t, azonban átalakult formája erre nem lenne képes… Watanuki testőre Natsume Zange, egy nyúl fülekkel "megáldott", rejtélyes férfi. És hogy a történetben egy perverz személyiségű alak is megjelenjen, itt van nekünk Yukinokouji Nobara (képen a szőke hajú lány), aki a jég mestere, imádja a loli lányokat, és Sorinozuka (képen akinek minta van a bőrén) testőre. A részek során őket, és Ririchiyo személyiségének kibontakozását ismerhetjük meg, megfűszerezve egy kis szerelmi szállal, ugyanis megjelenik Kagerou Shoukiin (képen az álarcos férfi), Ririchiyo jegyese, aki Ririchiyo egyetlen levelező társa volt...

Inu.x.Boku_.SS_.600.1053298.jpg

Ez az anime érzelmekkel teli, megmosolyogtató, megható, és szomorú részeket tartalmazott. Itt nem a különleges képességeken van a hangsúly, úgyhogy senki se azért nézze meg, mert természetfeletti lények vannak benne, ugyanis „harc” nemigen volt a 12 rész során. Ez az anime Ririchiyo személyiségének kibontakozásáról szól. Aki szeretne egy érzelmekkel  teli animét nézni, annak bátran ajánlom az Inu x Boku Secret Service-t!

Szólj hozzá!
2014. április 09. 16:33 - Kriszti-chan

Btooom!

40977l.jpgSakamoto Ryouta egy 22 éves srác, aki egész nap otthon van, nem dolgozik, már nem jár iskolába, és egész nap a Btooom! nevű online játékot játssza… a játékban olyan jó lesz, hogy csapatával a világranglista 10 helyére kerülnek, és Sakamoto lesz a legjobb japán játékos.

A Btooom! egy olyan online stratégiai játék, melyben a fő szerepet a bombák kapják. A játékosok különböző típusú bombák segítségével "ártalmatlanítják" az ellenséget. A játékban egy radar segítségével még az ellenfél pozíciója is megmondható… Sakamoto ennek a játéknak a nagy rajongója, még online felesége is van (egy lány, akit élőben soha sem látott, a játékban azonban gyakran voltak együtt). Egy napon azonban a fiú élete teljesen megváltozik.

A srác, miután eléri a 10 helyet, egy szigeten ébred, ejtőernyővel lóg egy fán, a kezébe pedig egy üvegből készült zöld tárgy van beültetve. Kiderül, hogy ez egy chip, ami meg tudja mondani az ellenség helyzetét (pont úgy, mint a játékban), tehát ez egy radar. Ezen kívül talál egy övtáskát, amiben időzített bombák vannak. Sakamoto nem tudja, hogy mi történt, semmire sem emlékszik az előző napból, csak annyira hogy játszott…

Nem sok ideje marad gondolkozni, ugyanis egy idegen férfi bombát hajít a fiú felé, és megkezdődik életre-halálra vívott csatájuk a Btooom! igazi világában… ahol csak akkor nyerhetsz (juthatsz ki a szigetről), ha megszerzel a saját radarodon kívül még hetet (tehát 7 embert megölsz, mivel a radar csak akkor jön le a kézről, ha leáll a szív)...

A584031-btooom___03___large_21.jpgz anime csupán 12 részből áll, ezalatt Sakamoto megismerkedik Taira-val, egy öreg "rókával", aki a társa lesz, valamint Himiko-val, egy szőke lánnyal, aki már számos dolgot átélt a szigeten... Vajon kijuthatnak a szigetről élve? És hogyan kerültek egyáltalán erre a helyre, ahol küzdeniük kell, ha életben akarnak maradni, és ölniük, ha maguk mögött akarják hagyni ezt a rémálmot...

Számomra ez az anime nagy élmény volt, egy nap alatt végignéztem a részeket. Alaptörténete persze számos alkotásra emlékeztethet minket, mégis élveztem ezt a fajta "Éhezők viadala" történetet. Az anime néhol azért brutális, és persze véres, így aki nem szereti az ilyen animéket, az inkább hagyja ki a Btooom!-ot.BTOOOM-Sakamoto-carries-Himiko.png586006-btooom___04___large_24.jpg

Szólj hozzá!
2014. február 07. 19:23 - Kriszti-chan

Psychic Detective Yakumo

Psychic_Detective_Yakumo.jpgTörténetünk főszereplője a különc Yakumo, aki az iskola filmklubbjának szobájában tengeti napjait. A fiú különleges képességgel rendelkezik, bal szeme vörös, és képes vele látni a szellemeket. Yakumo úgy véli, hogy a szellemek csupán visszamaradott érzelmek, így kommunikálás útján tudjuk őket megérteni, felszabadítani.

yakumo01.jpgEgy nap egy lány toppan be a filmklubb szobájába, ő Haruka (képen a lány), aki megkéri Yakumo-t, hogy segítsen a barátnőjén, akivel együtt bementek az iskola elhagyatott épületébe. Négy fő lépett be a titokzatos szobába, azóta a lány két barátja „öngyilkos” lett, Haruka barátnője pedig életveszélyben fekszik a kórházban. Yakumo először pénzért akarja elvállalni a beteg barátnő "meggyógyítását", de miután Haruka rájön Yakumo kártyás trükkjére (mellyel pénzért átveri a filmklubb szobájába tévedő diákokat), a fiú elvállalja a feladatot. Kiderül hogy Haruka barátnőjét halott nők lelkei szállták meg, akiket megöltek az iskola területén. A nők csak akkor távoznak, ha gyilkosukat elfogják, így mindaddig, amíg nincs bűnös, Haruka barátnője egyre rosszabbul lesz. Megindul a nyomozás a tettes után, Yakumo Haruka testőre lesz, mivel rájön, hogy a lány is célpont. Harukát mégis elrabolják... Ekkor kezdődik Yakumo és Haruka közös kalandozása az emberek, és a szellemek világában... a későbbiek során pedig felbukkan az igazi gonosz, maga a sötétség…

yakumo-13-0.jpgEz a 13 részes anime azért is volt érdekes, mivel a szellemek Yakumo felfogása szerint csupán visszamaradott érzelmek, és semmilyen fizikai hatással nem tudnak lenni az emberek életére (tehát megcáfolja azt, hogy a szellemek tárgyakat mozgatnak stb). Yakumo gondolkodása miatt egy nagyon érzelmes animére számíthatunk, egy olyanra, ahol a nézőt is megérintik az esmények, és rengeteg érzelmet kivált belőlünk. Számos esetben azt tapasztalhatjuk, hogy az igazi "gonosz" maga az ember, és nem a szellem. Engem nagyon magával ragadott ez a gondolkodásmód, a nyomozások, és maga a fő cselekmény. Mindenkinek ajánlom, aki szereti az érzelmekkel teli (itt nem főképpen a romantikára gondolok), misztikus történeteket!

yakumo0100041.jpg

Szólj hozzá!
2014. január 05. 20:04 - Kriszti-chan

Magi: The Labyrinth of Magic

Magi -The Labyrinth Of Magic.jpgA Magi: The Labyrinth of Magic című, 25 részes anime az Ezeregyéjszaka meséiből válogatott ki számunkra szereplőket, történeteket. Egyik főszereplőnk éppen Aladdin (képen középen a kék hajú fiú), aki a földtől távol, egyedül él. Ő egy Magi (a világteremtő mágusok egyike, ő az a személy, aki királyt választ, és választottját segíti az uralkodáshoz vezető úton. De a Magi nem csak ennyit jelent, ezt később Aladdin is megtudja...) Egyetlen társa Ugo-kun nevű dzsinnje, aki a fiút tanítgatja. Egy napon a dzsinn felajánlja, hogy teljesíti Aladdin egy kívánságát, a fiú hamar kíván is, majd elhagyja elszigetelt otthonát, és elindul a földre. A sors akaratának köszönhetően hamarosan találkozik Alibabával (képen lent középen a szőke fiú), akit elsőre csak a pénz és a jólét érdekel. Az ártatlan Aladdin hamar bajba sodorja Alibabát, sőt felkelti a városlakók figyelmét is, mivel megfújja sípját, melyből Ugo-kun jön elő, és megment egy rabszolgalányt. Később Aladdin és Alibaba elkísérnek egy szőlőbor szállító rakományt a sivatagon át (ez nagyon veszélyes, hiszen a szőlőbor az egyik sivatagi szörny kedvence), ahol megtámadja őket egy szörny. Ekkor Alibaba bebizonyítja, hogy számára fontosabb egy ember élete, mint a pénz, mivel a szörny elkap két rabszolgát (köztük a korábbi lányt is). Alibaba a segítségükre siet, egyedül azonban nem győzhet, így Aladdin is segít neki. Miután megmentették a két rabszolgát, Aladdin és Alibaba a repülő szőnyegen távoznak, és elhatározzák, hogy közösen kiűrítik a vártornyokat -ami persze nem olyan egyszerű, hiszen sokan sóvárognak a tornyok után-, amik 14 évvel ezelőtt kezdtek megjelenni, és amelyekben kincsek, és különleges erővel rendelkező dzsinnek vannak. Ekkor a két fiú barátságot köt, és elindulnak Amon vártornya felé, ahol végül Aladdin (tudtán kívül) királyt választ, és Amon tűz ereje is a választotté lesz...

tumblr_mg7d65iVH91qzd219o3_500.pngKalandozó útjuk során több, a későbbiekben is visszatérő személyekkel is találkoznak, mint például a korábban megmentett rabszolgalánnyal, aki végül a fiúkkal tart, miután örökre elszakította láncait. Ő Morgiana egy roppant erős harcostörzs tagja, lábai gyorsak és erősek, ő az, aki rengeteget segít Alibabáéknak természetfeletti erejével.

640px-Sinbad_2_Eqiups.png

Ilyen még például a nagy Sinbad, aki kifosztott hét vártornyot, így hét dzsinn erejével rendelkezik. Sinbad roppant erős, okos, kicsit mégis felelőtlennek tűnő király, aki egy egész birodalmat hozott létre egymaga. Sinbadnak van nyolc tábornoka, akik az ő megszerzett erejének egy részét birtokolják. A tábornokok között van Mágus, kitűnő kardforgató, roppant erős harcos, korábbi felbérelhető gyilkos, és például állatokat irányító harcos. Így Sinbad birodalma biztonságban lehet.

magi-16-judal-smile-fighting-ponytail-wand-magic.jpgPersze a történet nem olyan egyszerű, mint gondolnánk, nem csak a vártorony kifosztásokról, királyok választásáról, dzsinnek gyűjtéséről szól... Nagy szerepet kap maga a Sors is, hiszen sok ember képtelen elfogadni a "tényt", hogy a sorsunk "előre meg van írva", és "nem tehetünk ellene semmit"... És ahogy az lenni szokott, ebben a történetben is vannak főgonoszok, ilyen a szintén Magi, Judal, aki többször is rátámad Alibabáékra, valamint egy Szervezet, kiknek célja a Sors bekövetkezésének megakadályozása.

270px-Alibaba-anime2.png

 

Számomra ez egy nagyon érdekes anime volt, nagyon élveztem a legtöbb részét. A karakterek igen szerethetőek, és a rajzolás is szép. Az anime hangulata is az arab világot idézi, és a zenék is tökéletesen illenek a történetbe. Találhatunk benne például drámát, vígjátékot, kicsi romantikát, akciót, mágiát. Ha negatívumot kell mondanom, akkor az az lenne, hogy a történet a közepénél kicsit döcögőssé, lapossá, túl általánossá válik, viszont ha túllendülünk azon az időszakon, akkor újra izgalmas, és érdekes részekkel találkozunk. Szerencsére ennek az animének van folytatása, a Magi: The Kingdom of Magic, amit én is hamarosan elkezdek... :)

Szólj hozzá!
2013. december 19. 12:28 - Kriszti-chan

Mondaiji-tachi ga isekai kara kuru sou desu yo

Mondaiji-tachi-ga-isekai-kara-kuru-sou-desu-yo-mondai-ji-tachi-ga-isekai-kara-kuru-sou-desu-yo-34805096-1500-938.jpg"Unatkozom, nagyon unatkozom... Ha eladnám az unalmamat, akkor már mondhatom, hogy tudok élni". Ezek főszereplőnk első szavai. Tehát ismét egy olyan anime főhőssel találkozunk, aki unatkozik ebben a világban, és bármit megtenne azért, hogy ez az érzés elmúljon. Éppen a szeme előtt piszkálnak egy fiút, ő "megmenti", mégis mindenki elmenekül a helyszínről, a fiúk helyén csak egy hatalmas lyuk tátong. Tehát főszereplőnknek - aki mellesleg igen jóképű- különleges ereje van, melyet ezen a világon félnek az emberek. De vajon máshol mi válhatna belőle, ha nem a mi világunkban élne? Egy levél érkezik az égből, melyet Sakamaki Izayoi (képen a szőke hajú fiú) részére címeztek. "Ugyanebben" a pillanatban még két lány, Kudou Asuka (képen a piros ruhás lány), és Kasubake You (képen a barna hajú, cicás lány) is levelet kap... A levélben a következő sorok szerepelnek:

"Ez a levél azoknak szól, akiknek gondjuk volt eddig, és különleges erővel bírnak. Ha azt kívánjátok, hogy lássátok, hogy ez az erő meddig visz benneteket, tegyétek félre családjaitokat, a barátaitokat, a vagyonotokat, és gyertek a mi "Kis Kertünkbe".

last1.jpgEkkor a srácok egy másik világba csöppennek, ahol egy nyuszi lány (igazából is az) "üdvözli"- azaz előkergetik a bokorból- őket. A nyuszi, akit Fekete Nyuszinak hívnak (nem értem, hogy miért, hiszen kék a haja, ha különleges erejét használja, akkor meg rózsaszín...) elmondja, hogy a srácok képessége ajándék, egy áldás, melyet istenektől kaptak. Ebben a világban léteznek úgynevezett Ajándék játokok, ami egy olyan játék, ahol az áldásukat kell használni, sőt fogadni is kell (akár zsetonban, akár emberben, bármiben). Különböző szintek léteznek, és csak akkor kapják meg a nyereményt, ha megnyerik a csatát, és a host kérése is teljesül.

Mondai-Ji-tachi ga Isekai Kara Kuru Sou Desu yo - 07 - Large 17.jpgEbben a világban nem lehet unatkozni, és számtalan lénnyel lehet találkozni, hiszen élnek itt farkas emberek, vámpírok, különböző lények keverékei, és még sorolhatnám... Izayoi már rögtön az elején elkóborol, és egymaga legyőz egy Vízistent. Az ő ereje ismeretlen, nem elég, hogy nagyon okos, még rendkívül gyors, és erős is. You ereje, hogy tud beszélni az állatokkal, valamint a gravitáció irányítása az apjától kapott nyaklánca segítségével. Asuka ereje első pillantásra a parancsolás, de az ő ereje ennél bonyolultabb, az ajándékokat tudja irányítani. Főhőseinket céllal hozták erre a világra, ahol a Démonurak a legerősebbek, akikkel szemben senki nem győzhet. Ha egy démonúr kihív egy csapatot (ebben a világban csapatok harcolnak, akiknek neve, és zászlaja, valamint saját területe van) párbajra, annak muszáj elfogadnia a küzdelmet. A Fekete Nyuszi csapatát is kihívták egy ilyen párbajra, vesztettek, így most ők a Névtelenek... Ezen szeretnének változtatni, Izayoi, You és Asuka segítségével... Vajon a srácok segítenek a Nyuszinak, vagy inkább maguk alapítanak egy csapatot?

Mondai-Ji-tachi ga Isekai Kara Kuru Sou Desu yo - 04 - Large 04.jpgÉn egy nap alatt kivégeztem ezt az animét, és meg kell hogy valljam, nagyon tetszett. Sajnos csak 10 részből áll az egész, ami nagy negatívum, mivel ebből a kitalált világból többet is ki lehetett volna hozni, különösen, hogy rengeteg szereplőt, játékot lehetett volna még kitalálni. Negatívum továbbá, hogy a Fekete Nyuszi csapatának vezetőjének erejét meg sem ismertük, mivel nem is "harcolt", és Izayoi ereje sem derült ki, valamint az sem, hogy ő ember vagy micsoda valójában. Számomra még negatív volt - ami szintén a rövidségből fakad-, hogy amikor Izayoi harcolt, mindig tudtam, hogy nyerni fog, tehát nem izgultam az egész csatajelenet alatt... Pozitívum a látványvilág, a karakterek jelleme, maga az alapötlet, az opening, és még sorolhatnám... Mindenkinek ajánlom, remélem, hogy ti nem lesztek olyan csalódottak, hogy vége van mint én... :)

Szólj hozzá!
2013. november 16. 23:31 - Kriszti-chan

Brave 10

Történetünk a múltban játszódik, amikor még éltek ninják, szamurájok, kalózok, földesurak, kik a hatalomért vívták csatájukat, harcosokat felbérelve.

vlcsnap-2012-03-26-22h17m47s62.png

Kirigakure Saizo, a hírhedt ninja éppen békésen pihen, amikor egy lány pottyan a karjaiba, akit üldöznek. Saizo kénytelen harcolni a lányt bántani akaró bandával, hiszen mivel szemtanú, őt is meg akarják ölni. Saizo különleges kardja segítségével könnyű szerrel győz, majd a lány, megkéri a ninját, hogy kísérje el Ueda-ba. Saizot csak úgy sikerül meggyőznie, hogy elhívja enni. A lány bemutatkozik, ő Isanami, az Izumo Szentély papnője, az egyetlen túlélő, ugyanis a szentélyt porig égették, mindenkit megöltek. Uedában egy fiú támad rájuk (Sarutobi Sasuke), aki az állatok segítségével harcol Saizo ellen. Isanami megállítja a fiúkat, elmondja Sasukenak, hogy ő Sanada Yukimura-t keresi. Sasuke elkíséri őket urához, aki nem akar segíteni Isanaminak. 

New Picture (5).jpg

Másnap azonban, amikor fény derül Isanami "erejére", Yukimura a "Bajnokai" közé veszi a lányt, valamint Saizot is (Isanami Saizoval akar lenni...). A történtek után Yukimura elküldi Isanamit és Saizot Izumoba, hogy megkeressék az okot, amiért Izumot elpusztították. Visszaérkezésükkor pedig nem mondd a bajnokoknak semmit, viszont bizalmasával, Rokurouval megbeszélik, hogy 10 Bajnokra van szüksége... Yukimurának már öt Bajnoka van: Isanami, Saizo, Sasuke, Rokurou és Anastasia (Ana), aki gyerekkori ismerőse Saizonak. Útjuk során Isanamiék sorra találkoznak olyan emberekkel, akikből barátok, Bajnokok lesznek, mintha csak a sors keze lenne a dologban. A 10 Bajnok: (mindegyikük képvisel valamit)

mjv-art-org_-_188353-1600x900-brave10-isanami-saizokirigakure-anastasia-sarutobisasuke28brave1029-jinpachinezu.pngSaizo, ő a Fény, aki mindig megvédi Isanamit, a ninja, aki jó útra tér véres múltját maga mögött hagyva. Isanami, a Sötétség, ki mindent örök pusztulásra ítélhet. Ártatlan lány, aki szeret enni... Sasuke, ő a Fű, ha erdőben harcol, gyakorlatilag nyert. Szégyellős, hűséges fiú. Rokurou, ő a Víz. Csöndes, komoly fiú, Yukimura bizalmasa. Yuuzou, ő a Fém, nagyon jól bánik a fegyverekkel. Anastasia, ő a Jég, komoly lány, aki néha túl sokat gondolkozik... Yuri, ő a Szél, egy nagyon perverz, mazochista figura, aki beleviszi a történetbe a shounen ait, mivel oda van Saizoért. Benmaru, a Tűz, a kisfiú, aki nagyon jól ért csapdák felállításához, és bombák gyártásához. Seikai, a Föld, aki egy buddha pap, Isanami "bátyja". Jinpachi, a Villám, aki egy kalóz.

Hadena-Brave-10-09-1280x720-x264-AACC754E331.mkv_snapshot_21.14_2012.03.05_00.10.20.jpgEngem nagyon megfogott ez a 12 részes anime, egy nap alatt végig is néztem. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a ninjás, különleges képességű, harcolós, bishis animéket. Valamint, akiket nem rettent vissza Yuri viselkedése :P Én már várom a folytatást, ami majd talán a távoli jövőben esedékes lesz, mivel a sztori elég befejezetlen, hiszen a legnagyobb csata még Bajnokaink előtt áll...

2 komment
2013. november 06. 12:51 - Kriszti-chan

Accel World

anime_wallpaper_accel_world_by_michze90s-other.jpgAz Accel World című, 24 részes anime, amely a jövőben játszódik, amikor a technológia kifejlesztett egy olyan eszközt, mellyel közvetlenül tudunk csatlakozni a világhálóra. Ez a Neuro Linker, amely által beléphetünk egy olyan virtuális világba, ahol saját avatarunk van, és nem feltétlenül tudják az igazi kilétünket a többiek (például főszereplőnk egy kismalac, de vannak más állatok is). Főszereplőnk, Haru (képen a duci srác) a valóságban is apró, és kicsit duci, ezt szégyelli is. Gyakran jár a virtuális világban, hiszen ott képes valamiben győzni: a játékban. Harunak van két gyerekkori barátja, Chiyu (képen a rövid hajú lány), aki azt szeretné, hogy kapcsolatuk olyan legyen, mint régen. Chiyu törődik Haruval, megértő, gondoskodó barát, és a másik gyerekkori barátjukkal, Taku-val (képen magas srác) jár. Egy napon az iskola "Hercegnője"- Kuroyukihime (képen középen a hosszú hajú lány)- elhívja Harut, és telepíti a fiúnál a Brain Burst nevű programot, amely egy új világot tár fel Haru előtt. A Brain Burst programot csak azoknál lehet telepíteni, akik születésük óta hordják a Neuro Linkerüket. Egy személy csakis egyetlen egyszer telepítheti másnak, így ő lesz a "szülője". A Brain Burstban résztvevőket egy másik világba, az Accel World (Felgyorsult Világ)-be viszi, ahol képesek egymás ellen harcolni. Valójában a Brain Burst egy harcolós játék, melyet lehet csapatban, és egyénileg játszani, pontszerzéssel (a pontok szerzése fontos, hiszen, ha elfogy, többé nem térhetsz vissza a játékba), szintlépéssel, időkorláttal, életcsíkkal, random pályákkal. Az Accel World kihat a valós életre is, valaki a segítségével jó az iskolában, a harcművészetekben, és kerül el baleseteket...

bth_AnimeShichiAccelWorld-12_zps8d877d1c.png

Ebben a világban is mindenki külön avatar-ral rendelkezik, melyet vágyaiból alakítottak ki. Ezek az avatarok harcolnak egymás ellen, különleges képességeket szerezve, ha szintet lépnek. Haru avatarja különleges, a Silver Crow névre hallgat, ő az első olyan játékos, aki képes repülni. A játékosok a level10-et szeretnék elérni, azonban ez rendkívül nehéz feladat. Ehhez a szinthez egy huzamban le kell győzni az összes level9-es játékost, akik ebben a játékban a "Királyok és Királynők". A cél elérését megnehezíti, hogy az uralkodók békét kötöttek, és elosztották egymás között a Felgyorsult Világot. Azonban létezik egy uralkodó, Haru szülője, Kuroyukihime, aki nem akar békét, ő harcolni akar, elérni a level10-et, találkozni az alkotóval, valamint számos kérdésére választ szeretne kapni. Így ő háborút hirdet, és csapatot toboroz...

993adb87e23ded3e201ebfd0b9c99c34o.jpg

Az Accel World számomra egy nagyon érdekes anime volt. Már az sem mindennapi, hogy a főszereplőnk, aki "jó" nem békét, hanem háborút akar... Habár nem szeretem a robotos animéket, úgy éreztem, hogy ez más, mint a többi, faltam a részeket! Mindenkinek ajánlani tudom, hiszen kellemes kikapcsolódást nyújt, mellesleg nagyon szépen ki vannak dolgozva a karakterek, és az sem mindennapi, ahogyan főszereplőnk kinéz (mondjuk nekem nehéz volt megszokni őt). Az animének van még két OVA-ja is, viszont a 2.évadról még semmit sem tudunk... :(

Szólj hozzá!
Az animék végtelen világa
süti beállítások módosítása